
Tollaslabda: Kőrösi a negyeddöntőig jutott Lengyelországban
A legjobb nyolc között a kanadai Rachel Chan ellen búcsúzott a lengyel nyílt bajnokságon az Érdi VSE válogatott tollaslabdázója, Kőrösi Ágnes.
A legjobb nyolc között a kanadai Rachel Chan ellen búcsúzott a lengyel nyílt bajnokságon az Érdi VSE válogatott tollaslabdázója, Kőrösi Ágnes.
Négy korosztály számára rendezte meg márciusi Csoki Kupáját az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya és a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola. A diákolimpia országos döntőjére való felkészítés jegyében meghirdetett eseményen a hazai sportolók tizenhatszor állhattak dobogóra.
A múlt heti, Gyirmót FC Győr II elleni 4–1-es hazai siker után bizakodva várja a március 20-án, vasárnap 14 órától, a 12. helyen álló Kelen SC elleni idegenbeli rangadót a tizenegyedik helyezett Érdi VSE, amely igazi hatpontos rangadót vív az NB III Nyugati csoportjának 26. fordulójában.
Két első és két második helyet értek el az Érdi VSE tollaslabdázói a hétvégén Cegléden rendezett Ludovika Kupán. Kis-Kasza Miklós és Ágai Zsombor az U19-es fiúk páros versenyének megnyerése mellett vegyespárosban Nagy Eszterrel és Tóth-Kuthy Kingával még egy arany- és ezüstérmet is szerzett, míg Ágai Zénó az U15-ösöknél egyéniben lett ezüstérmes.
Hétvégén a budapesti Hodos Tamás Tollaslabdacsarnokban rendezték a másodosztályú csapatbajnokság második fordulóját, ahol bár az Érdi VSE tollaslabdacsapata a Bodajkot 5:2-re, a Győrt 5:1-re verte, de egyelőre nem jutott fel az első osztályba.
A Puskás II elleni döntetlen és a ZTE II elleni idegenbeli vereség után február 27-én, 14 órától a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő elleni hazai mérkőzésen szerezheti meg első tavaszi sikerét az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 23. fordulójában.
A végső győztes német páros ellen a negyeddöntőig jutott az U19-es korosztály számára Pécsen rendezett nemzetközi viadalon az Érdi VSE tollaslabdapárosa, Ágai Zsombor és Kis-Kasza Miklós.
Az elődöntőben szenvedett háromszettes vereséget a házigazda Multi Alarm SE versenyzőjétől, Gonda Daniellától a Pécsen rendezett felnőtt tollaslabda országos bajnokságon az Érdi VSE válogatottja, Kőrösi Ágnes, aki így bronzérmesként zárta az ob-t.
Három arany- és egy ezüstérmet szereztek az Érdi VSE tollaslabdázói a hétvégén Cegléden rendezett Living Sport Kupán, ahol Ágai Zénó egyéniben és fiú párosban Pető Balázzsal diadalmaskodott, míg Kis-Kasza Miklós és Ágai Zsombor fiú párosban győzött, Kis-Kasza pedig még egy ezüstérmet is szerzett Vetor Tamarával vegyespárosban.
Csak a végső győztes állította meg és a legjobb nyolcig jutott a 2022-es év első nemzetközi versenyén, az Uppsalában rendezett Svéd nyílt bajnokságon az Érdi VSE válogatott tollaslabdázója, Kőrösi Ágnes.