Rólunk

Az Érdi VSE Érd 1921-ben alapított sportegyesülete, amely jelenleg négy szakosztályt működtet: a labdarúgó-, a tollaslabda-, futsal- és a sakkszakosztályt.

Rohanó világunkban fontosnak tartjuk, hogy a szülők is betekintést nyerjenek a gyermekeik fejlődésébe, élményeikbe, még ha ők maguk nem is lehetnek ott. Ezért rendezvényeinkről, torborokról, edzésekről, mérkőzéseikről mindig feltöltjük az aktuális fényképeket közösségi oldalunkra, illetve ott is közzé tesszük az aktuális eseményeket, eredményeket.

Egyesületünkről röviden:
Az Érdi Városi Sportegyesület 1921-ben alakult. Jelenleg három szakosztályunk van: a labdarúgás, a tollaslabda és a sakk. Mindhárom szakosztályunkban fontosnak tartjuk, hogy minden gyermek számára elérhetővé váljon a sport, ezért minimális tagdíj-fizetéssel válhat az egyesületünk tagjává, ahol kiváló szakemberek, edzők foglalkoznak a gyerekekkel és fejlesztik őket. A szezonokban edzések, felkészülések, mérkőzések váltják egymást, nyáron pedig napközis és balatoni edzőtáborok közül válogathatnak kedvükre a gyerekek.
Egyesületünk egész évben várja a sportolni vágyókat!

Miért sportoljunk?
Közismert, hogy a sport örömforrás. A mozgás örömét valamennyi egészséges ember megtapasztalhatja, de emiatt játszanak a gyerekek mozgásos játékot, mert élvezik a testi ügyességet. Így mi, felnőttek is megérezzük a mozgás feszültségoldó hatásait. Tapasztaljuk, érezzük meg, hogy a jó közérzet, az egészség elmaradhatatlan kelléke a rendszeres testedzés, a sportolás.

A kellő testedzésben gazdag életmód, elősegíti többek között:
a jobb közérzetet, a nagyobb állóképességet, a test és lélek harmóniáját, az erősebb izomzatot, a szív és keringési rendszer jó teljesítőképességét, a tüdő, légzés hatékonyságát, az izomtömeg és -erő növelését, a tökéletes testtartást, a jobb megjelenést, az alkalmazkodást, az önbizalom növekedését, a határozottságot, a dönteni tudást, a versenyképességet, a küzdeni tudást, munkavégzés teljesítőképességét,
társadalmi, társas kapcsolatok, támaszok létesítését.

Mit biztosítunk?
Magas képesítésű szakedzőket, családias légkört, kedvező tagdíjat, felszereléseket, melegítőket, heti 2-3 edzést (korosztálytól függően), mérkőzéseket, rendezvények, edzőtáborok lehetőségét, remek hangulatot, jó közösséget, egyéni- és csapatfotózást.

Érdi VSE
Csapatadatok:
Teljes csapatnév
: Érd Városi Sportegyesület
Szakosztályok: Labdarúgás, Tollaslabda, Sakk, Futsal
Székhely: 2030 Érd, Ercsi út, Érdi VSE Sporttelep, Magyarország
Alapítás éve: 1921
Klubszínek: zöld-fehér

Az Érdi VSE (teljes nevén: Érd Városi Sportegyesület) Érd futballcsapata, de a labdarúgás mellett tollaslabda és sakk szakosztályokat is működtet. Jogelődje 1921-ben alakult.

Labdarúgóedzések és mérkőzések, illetve sakkfoglalkozások helyszínei:

Tollaslabdaedzések és versenyek helyszínei:

Futsaledzések és mérkőzések helyszínei: