Győzelem az ősz legfontosabb meccsén!

Az elmúlt hétvégén Budafokról hoztunk el egy pontot (kis szerencsével 3 is lehetett volna) és felszállóágban volt csapatunk, így jogosan bizakodhattunk a jó folytatásban immár hazai környezetben. Természetesen nem várt ránk egyszerű feladat, mivel közvetlen riválisunk az egykor szebb éveket megélt Siófok csapata látogatott a Novákba az ősz legfontosabb meccsén. Természetesen minden meccs nagyon fontos, de az eddigi fordulók eredményei alapján kialakult helyzetben ez a meccs szinte létfontosságú lett céljain elérése szempontjából. Sajnos még mindig fontos játékosok hiányoztak a keretünkből (Németh, Gyurácz, Sós és Szelp), de Göblyös, Csepregi és Gál ugyan még csap a kispadon, de már a keret tagjai lehettek. Ennek fényében Domján Attila vezetőedzőnk a Kertész—Kárász, Szikora, Avramucz, PintérN.—Májer, Morvai—Juhász, Farkas, Kapachenia—Erdész kezdő csapatnak szavazott bizalmat.

4.perc: Morvai baloldalró érkező szögletére Kárász robbant be a rövidre, de 2 méterre a kaputól nem találta el a labdát rendesen, így oda lett a nagy gólhelyzet.

6.perc: Kárász bedobását visszafejelték a védők, így a hazai védő most lábbal ismételhetett és a beadásba a 16-oson belül Csák kézzel ért bele. Büntető! A letett labda mögé Pintér N. állt és nagy nyugalommal a másik irányba vetődő kapus mellett a jobb alsóba lőtt. 1-0

13.perc: Farkas vitte le a labdát az alapvonalig a baloldalon, majd középre lőtte a játékszert. A labda minden láb előtt végig gurult a kapu előtt, mindez 3 méterre a gólvonaltól.

15.perc: Félegyházi egy remek kiugratással lépett ki a védők közül és a 16-oson belül ütközött a kicsit későn kapujából kilépő Kertésszel. Ez is büntető! A sértett végezte el a tizenegyest és középen a léc alá bombázott. 1-1

17.perc: Kárász jobboldali bedobását Szikora csúsztatta meg, ami Kapachenia elé került, de a fiatal szélső 11 méterről a kapu fölé lőtt.

18.perc: Juhász-Morvai-Kárász volt a labda útja, majd a felfutó védő élesen kapu elé lőtt labdáját Csák 5 méterről suta mozdulattal majdnem a saját kapujába lőtte. A szögletből Morvai ívelt a kapu előterébe, ahol Kárász emelkedett a legmagasabbra, de fejesét blokkolták a védők, ami így Szikorához pattant, de a hazai védő 2 méterről a gólvonalon álló Szakát találta telibe, majd a kipattanót eltakarították a védők a veszélyzónából.

27.perc: Forgó kapta a meccs első sárga lapját.

31.perc: Kárász bedobását megint Szikora fejelte tovább, amit Májer mellel megszelidített, majd lekészítette lövésre Kapacheniának, akinek 14 méteres lökete Lindemann ölében landolt.

32.perc: Kárász lépett ki a védők gyűrűjéből szemben a kapuval, vezette pár métert, majd 12 méterről elakarta passzolni a kifutó kapus mellett, de Lindemann lábbal bravúrosan hárítani tudott. Nagy ziccer volt.

A kimaradt ziccer után nagy esemény már nem történt a szünetig, így döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok. Változtatást csak a hazai szakvezetés eszközölt, így Juhász maradt az öltözőben helyére a hosszú sérülésből felépülő Csepregi érkezett a folytatásra. Az első játékrészben mi voltunk az aktívabbak, kezdeményezőbbek és reménykedtünk egy hasonló, de eredményesebb folytatásban. Ami sikerült is…

47.perc: Alig kezdődött el a második félidő, amikor Kárász baloldali bedobását Szikora csúsztatott tovább, majd Májer szintén fejjel továbbított Farkashoz, aki így nagy helyzetben találta magát. A támadó megszelídítette a játékszert és 3 méterről a bal alsóba passzolt. 2-1

51.perc: Tóth kapott sárga lapot.

53.perc: Májer is sárga lapot kapott.

63.perc: Saja és Pintér B. helyett Gruber és Horváth A. állt be.

64.perc: Kárász mintaszerű jobboldali beadását Farkas senkitől sem zavartatva 10 méterről a jobboldali kapufa mellé fejelte.

67.perc: Kárász és Farkas T. akaszkodott össze a játéktól sok-sok méterre. A két játékos feje egymás rángatása közben összeért, de csak a vendégek szélsője vetette földre magát. A játékvezető azonnal kiállította Kárászt és sárga lapot adott Farkas T.-nek.

68.perc: Erdész helyére Balázs érkezett.

71.perc: Morvai lement a pályáról, helyette Göblyös állt be.

73.perc: Farkas T. kapott sárga lapot, de mivel már rendelkezett eggyel, így a piros lap is előkerült.

78.perc: Félegyházi kapott sárga lapos figyelmeztetést.

81.perc: Göblyös remekül ugratta ki a védők közül kilépő Csepregit, de a szélső 13 méteres lövése a vendég kapus zsákmánya lett.

82.perc: Göblyös megint remekül ugratta ki Csepregit a balösszekötő helyén. A hazai játékos kicsit kisodródva rávezette a labdát a kapusra, majd 8 méterről csúnyán a kapu mellé-fölé lőtt.

83.perc: Szakának ért véget a mérkőzés, helyére Horváth T. állt be.

85.perc: Farkas és Kapachenia helyett, Rostás és Borsos érkezett a pályára.

87.perc: Gruber is sárga lapot kapott.

88.perc: Félegyházi baloldali beadását a hosszún érkező Gruber okosan a kapus mozgásával ellentétesen visszafelé fejelte kapura, de a labda a baloldali kapufán csattant, a kipattanót Szikora eltakarította.

90.perc: Göblyös kapott sárga lapot.

90+3.perc: Májer hosszú sprint után remekül tálalt Göblyöselé, aki egy csel után 16 méterről tiszta helyzetben a kapu fölé bombázott.

90+4.perc: Rostás sárga lapja zárta le a mérkőzést.

Összességében megérdemelt győzelmet aratott csapatunk, mert több gólszerzési lehetőséget alakított ki a vendégek kapuja előtt. Azt is el kell ismerni, hogy a kiállítás után pár percig nagy nyomást gyakorolt ránk a Siófok csapata, de ezek szerencsére nem voltak sikeresek. Amikor megint egyenlő lett a létszám (a Siófoki kiállítás után) megint mi kerültünk mezőnyfölénybe és némi szerencsével (Gruber kapufájánál)itthon tartottuk a nagyon fontos 3 bajnoki pontot. Jövő héten Szekszárdra látogatunk és reménykedünk a jó folytatásban, de ehhez megint tökéletes csapatmunkára lesz szükség. Hajrá Zöld! Hajrá Érd!


NB III. Dél-Nyugati csoport, 14. forduló
Érdi VSE–BFC Siófok 2–1 (1–1)
Novák Ferenc Érdi Sportközpont
Vezette: Nagy Attila László (Zahorecz Roland, Dudás Vilmos)
Gólszerző: Pintér N. (7.), Farkas B. (47.), illetve Félegyházi (15.)
Piros lap: Kárász (67.), illetve Farkas T. (73.)
Érdi VSE: Kertész – Kapachenia (Borsos, 85.), Kárász, Szikora, Morvai (Göblyös, 71.), Májer, Farkas B. (Rostás, 85.), Pintér N., Juhász B. (Csepregi, 46.), Avramucz, Erdész (Balázs, 68.)
Vezetőedző: Domján Attila
BFC Siófok: Lindemann – Forgó, Szaka (Horváth T., 82.), Farkas T., Szalai, Csák, Polényi, Tóth L., Félegyházi, Saja (Gruber, 63.), Pintér B. (Horváth A., 63.)
Vezetőedző: Mészáros József