Megvannak a csoportok!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette a 2017/2018-as bajnoki évadra vonatkozó csoportbeosztását. Az Érdi VSE maradt a nyugati csoportban.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette a 2017/2018-as bajnoki évadra vonatkozó csoportbeosztását. Az Érdi VSE maradt a nyugati csoportban.
Az elmúlt idényben az NB III Nyugati csoportjában ezüstérmes Érdi VSE elkezdte a felkészülést a 2017/2018-as idényre.
Az ezüstéremmel véget érő előző idényt követően az Érdi VSE vezetőedzője, Limperger Zsolt értékelésében kiemelte: a lényeg, hogy a csapat magja megmaradjon. Nos, trénerünk vágyai beteljesültek, hiszen Gyurácz Bálint és Palásthy Norbert kivételével mindenki marad. A vezetőedzőt kérdeztük.
Minimális változások az Érdi VSE felnőtt NB III-as csapatának keretében, hiszen az ezüstéremmel véget érő mögöttünk hagyott szezont követően már bejelentettük, hogy Palásthy Norbert és Gyurácz Bálint elhagyja a klubot, de a többiek mind maradnak.
Az Érdi Újság 2017. június 28-án megjelent számában készült nagyinterjú csapatunk kapitányával, Kertész Ferenccel, melyet változtatás nélkül közlünk.
Nem a másodosztályú Aqvital FC Csákvárral, hanem a Nógrád megyei bajnokkal, a Balassagyarmattal kezdjük a felkészülést.
A dabasi utánpótláscentrumban tartotta meg a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest megyei Igazgatósága (MLSZ PMI) a Pest megyei Futballdíj-átadógáláját, ahol az Érdi VSE-ből Limperger Zsolt megvédte címét, s 2016-ban is őt választották meg a legjobb edzőnek, míg a legjobb kapusnak járó elismerést csapatunk kapitánya, Kertész Ferenc vehette át.
Mint ismert, felnőtt NB III-as csapatunk ezüstérmesként végzett a Nyugati csoportban. A vezetőedzőt, Limperger Zsoltot kérdeztük a mögöttünk hagyott idényről.
Felnőtt csapatunk ugyan a szezon előtt az első nyolcba jutást tűzte ki célul, ehhez képest ezüstérmesként végzett Limperger Zsolt alakulata az NB III Nyugati csoportjában. Novák Ferenccel, az Érdi VSE elnökével beszélgettünk a mögöttünk hagyott idényről és a következő év kihívásairól.
Mint arról az Érdi VSE–Puskás Akadémia FC II mérkőzés (2–2) után beszámoltunk, Limperger Zsolt csapatától az idény lezárultával távozik csapatunktól Palásthy Norbert.