Évértékelő Novák Ferenccel
Szinte minden szinten előrelépett, bővült az Érdi VSE a 2017/2018-as bajnoki idényben. Novák Ferencet, az Érdi VSE ügyvezető elnökét kérdeztük.
Szinte minden szinten előrelépett, bővült az Érdi VSE a 2017/2018-as bajnoki idényben. Novák Ferencet, az Érdi VSE ügyvezető elnökét kérdeztük.
Utolsó helyen végzett az Érdi VSE U17-es csapata a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjában. A csapat edzője, Németh József évértékelése.
Ebedli Zoltán, az Érdi VSE NB III-as együtteséből visszavonuló játékos lett az egyesület utánpótláscsapatainak vezetője. Az U11-esek eddigi vezetőedzője a következő idénytől az U13-as korosztályban tevékenykedik edzőként, de a teljes utánpótlást irányítja. Őt kérdeztük a tervekről.
A tizenkettedik helyen végzett a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjában az Érdi VSE U15-ös alakulata, amelynek tagjai remek hozzáállást mutattak az egész idényben, s mindenki fejlődött. A csapat edzőjét, Papp Gábort kérdeztük.
Első idényében rögtön az első osztályban mérette meg magát az Érdi VSE U16-os lány csapata, amelynek létszámban és játékban is jelentős fejlődésre volt szüksége a szezont megelőzően. Ifjabb Novák Ferencet kérdeztük.
A szezon végére igazi csapattá kovácsolódott az Érdi VSE U19-es alakulata, amely a mögöttünk hagyott idényben kilencedik helyen zárt. Habos Gábort kérdeztük.
Nem folytatja edzői pályafutását Koller József, az Érdi VSE U13-as csapatának eddigi edzője, akinek munkásságát köszönjük és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban!
Nyolcadik helyen végzett az Érdi VSE U14-es csapata, amely nyolc győzelemmel, három döntetlennel és tizenhárom vereséggel zárta az idényt. Habos Gergelyt, az U14-es csapat edzőjét kérdeztük.
Egészen kimagasló edzéslátogatottsággal rendelkezik az Érdi VSE U11-es alakulata. A csapatot a 2017/2018-as idényben Ebedli Zoltán irányította, aki a következő szezont már az Érdi VSE utánpótlásvezetőjeként, illetve az U13-as csapat edzőjeként kezdi meg.
Fontos éven van túl az Érdi VSE U9-es csapata. Ifjabb Novák Ferenc alakulata sikeres szezont zárt a Bozsik-programban.