„Minőségi fejlődést szeretnék”

Ebedli Zoltán, az Érdi VSE NB III-as együtteséből visszavonuló játékos lett az egyesület utánpótláscsapatainak vezetője. Az U11-esek eddigi vezetőedzője a következő idénytől az U13-as korosztályban tevékenykedik edzőként, de a teljes utánpótlást irányítja. Őt kérdeztük a tervekről.

Gratulálok a sikeres B-licensz vizsgához. Ezzel együtt vált hivatalossá, hogy te veszed át az Érdi VSE utánpótlásának irányítását. Milyen volt az elmúlt időszak? Mennyi tapasztalatot sikerült szerezned az elmúlt másfél évben, amióta edzősködsz?

– Köszönöm a gratulációt. Az elmúlt másfél évben sok minden fejlődött az Érdi VSE utánpótlásában, komolyabb szakmai munka is lett, de nem is a múlttal szeretnék foglalkozni, hanem azzal, hogy mi lesz.

Ebedli Zoltánnak sok terve van az Érdi VSE utánpótlásának fejlesztésére

És mi lesz? Mik a terveid?

– Elég sok terv van. Az Ovifoci Programot mindenképp folytatjuk, kibővül óvodai létszámmal – ez alappillére lesz az utánpótlásnak. A Batthyány Sportiskolai Általános Iskolával is jó kapcsolatot ápolunk, ennek hozománya, hogy egy elsős sportosztályt indítunk közösen, ahol lesznek kimondottan labdarúgók is, nem csak labdajátékot kedvelők. Ezzel kapcsolatban még több terv van, hiszen nemsokára középiskola is lesz a Batthyányból, ami szintén jó lenne, mert olyan játékosokat is ide tudnánk hozni, akik esetleg messzebb laknak és ezáltal a beiskolázásuk is megoldódik, ha nálunk fociznak. A mostani csapatokkal kapcsolatban az a terv, hogy legalább két edző legyen mindenhol, ez már nyártól három csapatnál sikerülni fog: az U7-nél, az U9-nél és az U11-nél. Aztán reméljük, hogy az összes korosztályban két edző lesz. Fontos, hogy ezt minél hamarabb megvalósítsuk. A jövőre nézve nagy kérdés a stadionépítés, ami az utánpótlásban átmeneti fennakadásokat fog okozni, de ahogy meglesz a létesítmény, mindenkinek jó lesz, hogy egy modern sportkomplexumunk lesz. Amellett, hogy az utánpótlásban elindult egy létszámnövekedés minőségi fejlődést is szeretnék.

Mintha új alapokra helyeznéd az utánpótlást, de mégis a megmaradt, mostani alapokból építkezve.

– Ez abszolút így van. Egyelőre kis lépésekben gondolkozom, nem akarok rögtön „bombát robbantani”, mindenkinek el kell ismerni a munkáját, de kis lépésekben haladunk előre.

Ezen a nyáron megtesszük az első kis lépéseket, aztán fokozatosan lépünk felfelé.

Milyen változások várhatóak? Gondolok itt akár a személyi, akár a szakmai változásokra. A szezon során nagyon sokszor elmondtad, hogy a felnőtt csapat által vázolt koncepciót az U11-es korosztálynak tanítod, de ezt most az egész utánpótlásra alkalmazni szeretnéd.

– Szeretném az összes csapatra ráerőltetni a sokpasszos játékot. Ami a személyi változásokat illeti, Koller József távozik tőlünk, rajta kívül a régi edzők mellé két új edző biztosan belép, az egyik az U14-es csapathoz. Az ő személye még kérdéses, mert több jelölttel is tárgyalásban állunk. Illetve az U11-es csapat élére Csiszár Zoltán, az első csapat játékosa lesz kinevezve, így elkezdi ő is az edzői munkáját. Az U7-es és U9-es csapatoknál Suha Zoltán lesz ifjabb Novák Ferenc segítségére, akik eddig az U16-os lányokat vezették.

Milyen terveid vannak még? Ha jól tudom, szeretnél erőnléti edzőt is. Illetve mesélj arról is, milyen funkciója van annak, ha két edző dolgozik egy csapatnál.

– Ez a hosszabb távú terv. Remélem, jövő nyáron eljutunk oda, hogy a nagycsapathoz is kell erőnléti edző, akit reményeim szerint az utánpótlásban is tudunk foglalkoztatni. Kánaán lenne, ha ez megvalósulna, mert alap dolog, hogy minden korosztályban legalább heti egy ilyen edzésünk legyen. Jó lenne egy saját masszőr is az utánpótlásban, de ezek hosszabbtávú tervek, tehát nem merem mondani, hogy egy hónapon belül megvalósulnak.

Azért beszéljünk a hosszútávú tervekről is, mert nyilvánvalóan te sem egy évre tervezel maradni.

– A hosszútávú terv, hogy Érd és térségében egy olyan kiemelt utánpótlásnevelő egyesület legyünk, ahová minden focizni vágyó gyermek akarjon jönni és eljussunk arra a szintre, hogy leszűrjük a tehetségeket és mi válogassunk. Sok játékos akar hozzánk jönni, szóval

a jó hírünk kezd elterjedni, úgyhogy egyre minőségibb játékosok csatlakoznak a nagypályás csapatokhoz már idén is.

Ehhez azért kellenek feltételek, programok, események is…

– Ezt is elkezdtük már egy éve a különböző közösségi programokkal, rengeteg tornát szerveztünk, edzőmeccsekre jártunk, kicsit „visszatérni a vérkeringésbe”, hogy ha rendeznek egy tornát, akkor alap legyen az Érdi VSE szereplése.

Az eddigi csapatodnál az is hangsúlyos volt, hogy minden lehetőséget megragadtatok arra, hogy minél több meccset játsszatok, ezért a Bozsik-program mellett sok edzőmeccset játszottatok és különböző külső szervezésű tornán is elindultatok. Most pedig tervben van a strandlabdarúgó bajnokságon való részvétel, illetve a téli Pest megyei FutsalHétvégéken való részvétel is.

– A legjobb edzés a mérkőzés. Minél többet játszanak a srácok, annál jobb nekik is. Reméljük, ezt át tudom ültetni az összes csapatba és az edzők minden adódó lehetőséget megragadnak, mert a vezetőség támogat minket ebben.

Mi lesz a következő évben? Mennyire lesz érzékelhető például a sokpasszos játék? Mert tudjuk, ez nem egyről a kettőre megy.

– Ez egyelőre a kisebb korosztályoknál lesz jobban érzékelhető, mert náluk rövidebb idő alatt is lehet eredményt elérni. A nagypályás csapatoknál jelentős változás akkor lesz, amikor a mostani Bozsikosok beöregednek.

Kertész Ferenc nagy segítséget nyújt Ebedli Zoltánnak!

Az is fontos, hogy a felnőtt csapat játékosai közül a te visszavonulásod mellett többen is szerepet kapnak/kaptak már az utánpótlásban. Tudjuk, hogy Bozsoki Imre és Melczer Vilmos az Ovifoci Programban foglalkozik a gyermekekkel.

– Az utóbbi öt évben nagyon jó közösség alakult ki és olyan játékosok érkeztek az NB III-as csapathoz, akik abszolút megbízhatóak és tenni akarnak a klubért – én is így kerültem be az utánpótlásba. Azokat a játékosokat, akiket régóta ismerek és bízom bennük, megpróbálom minél közelebb hozni az utánpótláshoz, így Csiszár Zoltán elkezd dolgozni, Bozsoki Imre már dolgozik az Ovifoci Programban, de ha nyáron beiratkozik a képzésre, akkor neki is találunk helyet. Melczer Vilmos nagyon jól bánik a gyermekekkel, de úgy látom, egyelőre a futballpályafutására összpontosít, továbbá Kertész Ferenc is régóta dolgozik az utánpótlásban, mint kapusedző és ő az alappillére az egésznek, mert nagy segítséget nyújt nekem az utánpótlás szervezésében.