2018. június 28.

Évértékelő Novák Ferenccel

Szinte minden szinten előrelépett, bővült az Érdi VSE a 2017/2018-as bajnoki idényben. Novák Ferencet, az Érdi VSE ügyvezető elnökét kérdeztük.

Harmadik helyen végzett az Érdi VSE NB III-as együttese, amely fantasztikus őszt produkált, viszont a tavasz a sérülések miatt nem úgy sikerült. A vezetőség hogyan értékeli ezt a bronzérmet? A szezon előtti cél az első hatba jutás volt, végül dobogóra állhatott a csapat.

– Az előző év jó szereplése kötelezett bennünket arra, hogy az élmezőnyben helyezkedjünk el. Az őszi szereplés több éven keresztül nagyszerűen sikerült, ez most lehetővé tette, hogy félévkor versenyben legyünk az első helyért. Ezt szerettük volna folytatni, azonban egy jó felkészülés ellenére a tavasszal olyan sérülések kezdődtek, hogy kulcsjátékosokat kellett nélkülöznünk. Ezáltal a rajtunk nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, mert az első három mérkőzésen két rangadó volt a Kaposvárral és az Ajkával és ez meghatározta a tavaszunkat. A két rivális elleni vereség után meghatároztuk a csapat felé, hogy érmet szeretnénk elérni. Tavasszal pedig voltak is riválisok a harmadik helyért, de az idény második részében, jó hajrával végülis sikerült biztosítanunk a bronzérmet – ami összességében nagyon pozitívan értékelendő.

Beszéljünk a jövőről is: mik a csapat céljai a következő szezonra vonatkozóan?

– Az elvárás a minél jobb szereplés és az élmezőny. Érdekes hírek vannak a csoportbeosztásról, ha valóban nem kerül ide olyan csapat, amely riválissá válhat, akkor az első öt vonatkozásában kicsit gyengülhet a mezőny – de ez nem biztos, hogy így lesz. Nálunk a csapat nyolcvan százaléka, tehát a gerinc folytatja a játékot. Még nem zártuk le az átigazolási időszakot. Három játékosunktól elbúcsúztunk, de a jövőben az érkezőket is bejelentjük. Szeretnénk csatárt hozni, esetleg középpályára is játékost, de úgy ítéljük meg, hogy a csapat magja versenyben van a bajnoki címért.

Az utánpótlásban a nagypályásoknál érezhető egy fejlődés, de a következő években talán még nagyobb lesz ez.

– Az előző két évben nagypályás utánpótláscsapatainknál még komoly létszámgondok voltak, ebben előre tudtunk lépni. Mind a négy csapat a középmezőny alsó részében helyezkedett el, de ez NB II-es, NB III-as szinten mozog, viszont mindegyik együttesnél voltak figyelemre méltó eredmények, amik pontokban is jelentkeztek. Két korosztály jóval erősebbnek látszik, az U14-ből az U15-be, illetve az U15-ből az U17-be kiöregedők jól kiegészítik a korosztályokban maradókat, ez a két korosztály előre fog lépni, illetve az U19 is jelentősen erősödik. Az U14 viszont most lép nagypályára, úgyhogy tőlük a tisztes helytállást várjuk. Vannak edzői változások is az utánpótlásban, amik jó eredményt fognak hozni.

A Bozsik-programban pedig le kell fektetni az alapokat, itt a létszám is fontos, de az jó irányt vett az Ovifoci Programban résztvevő gyermekekkel, akik a tervek szerint már az Érdi VSE-ben is játszanak a jövőben.

– Itt lehet a legjobban mérni a fejlődést létszámban és teljesítményben is. Sokat jelent, hogy az óvodákban tudunk dolgozni, ennek másik pozitívuma, hogy az első csapat edzői papírral rendelkező játékosai is dolgoznak a többi szakképzett edző mellett. Ez jó útnak látszik és ennek meg lesz az eredménye!

A felnőtt női csapat játékban és létszámban is rengeteget lépett előre, míg az U16-os lányok egy tanulóéven vannak túl. Ezt az utat is folytatni kell, de valószínű, hogy a női szakág is bővül a jövőben.

– A felnőtt csapat amatőr együttes, amely viszonylag nagy létszámmal van, de többen néhány éve kezdték a labdarúgást, amely pozitív hozzáállással dolgozik, amelynek számszerű eredményei is vannak. Többek között érkeztek olyan játékosok, akik nem most kezdték a labdarúgást és ők minőségi erősítést jelentenek. Itt is jó eredmények vannak, remélem, még egy kicsit előrébb tudunk lépni, mert a tervünk, hogy a közeljövőben nagypályás bajnokságban játsszon a csapat. Ők heti két edzésen vannak és a szakmai munkában is előrébb tudtunk lépni azzal, hogy a szakágat Lovász Gyöngyi vezeti, aki a magyar női labdarúgás egyik jelentős alakja. Az U16-os lánycsapatot azért hoztuk létre, hogy a későbbiekben a felnőtteknek legyen utánpótlásuk, valamint azért, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség programja szerint lehetőség nyílt arra, hogy országos bajnokságban játsszon ez a korosztály, amelyben 12-től 16 éves korig játszanak benne a lányok. Ebből a csapatból sajnos egy nagyon ügyes játékos, aki hátán vitte a csapatot családi okok miatt eligazolt, de mellette is vannak nagyon ügyesek. Kis problémát jelentett, hogy arányaiban többet utazott ez a csapat, mint a felnőtt NB III-asok… Itt még voltak nagy vereségek, de voltak szoros meccsek  és győzelmek is. Bízom benne, hogy a csoportbeosztásnál is tudunk előrelépni és nem lesznek ezek a nagy túrák, amelyek a fiatal lányokat azért megterhelik.

Csúnyán fogalmazva beszéljük a másik két és fél szakosztályról, a tollaslabdázókról, a sakkozókról, illetve a futsalosokról, akik hivatalosan nem szakosztályként vannak jelen az Érdi VSE-ben, hiszen egy együttműködés van az Érdi VSE és a 5 Stars SE között. Kezdjük a sort a tollaslabdázókkal, akik egészen elképesztő eredményeket produkáltak hétről-hétre, versenyről versenyre, amely által hazánk tíz legjobb egyesülete között szerepelnek, felnőtt versenyző nélkül!

– Az Érdi VSE évek óta büszke lehet a tollaslabda szakosztályra, mert meghatározó az utánpótlás tekintetében az egész országban és sorra hozza a jó eredményeket. Az elnökségi ülésen külön dicséretben részesült a szakosztály vezetése, a közgyűlésen is kiemeltük ezt, hiszen nagyon jó eredményeket hoznak, mert országos bajnokságokon és a diákolimpián csapatban és egyénileg is ott vannak a dobogón.

A sakkozók is rengeteg versenyt rendeztek, a különböző háziversenyek mellett viszont az utánpótlásból is próbálnak meríteni.

– A sakk szakosztályunk évtizedes múlttal rendelkezik. Egy felnőtt szakosztályról van szó, amely az elmúlt bajnoki évben belekezdett az utánpótlásnevelésbe is. Figyelemreméltó létszámmal rendezték az utánpótlásviadalokat az érdi iskolák között. Amennyire tudjuk, támogatjuk őket, ezért dicséretet érdemelnek az edzők és a szakosztály vezetői is az egész éves munkáért.

A futsalcsapat szezonja ígéretesen indult, végül épphogy bennmaradt a csapat. Lesz a 5 Starsból szakosztály?

– A továbbiakban is folytatjuk az együttműködést, de nem fognak beolvadni az egyesületbe. Az NB II-es bajnokságban bennmaradt a csapat és a továbbiakban is az Érdi VSE nevét viseli. Szerettük volna bővíteni a palettánkat, de a jövőben még ezzel az együttműködéssel folytatjuk. Mi nagy lehetőséget biztosítottunk azzal, hogy az ÉRD Arénában edzhetnek és játszhatják meccseiket. Először úgy nézett ki, hogy akár a felsőházba is bejuthat a csapat, de aztán tavasszal jött egy pár negatív eredmény, ami miatt veszélybe került a bennmaradást, de sikerült megtartani az NB II-es tagságot.

Foglalkozzunk még az Érdi VSE jövőjéről is. Változás volt, hogy a jövőben Ebedli Zoltán irányítja az utánpótláscsapatokat vezetőként. Az ő tevékenységével kapcsolatban milyen elvárásai vannak a vezetőségnek?

– Ez kettős dolog volt, mert a váltást két dolog miatt kellett megcsinálni. Habos Gábor, az eddigi utánpótlásvezető korábban Diósdon létesítményvezető volt. A várhatóan idén elinduló munkálatok mellett ő tovább dolgozik az U19-es korosztálynál, de emellett nem lett volna ideje a teljes utánpótlásra. Ugyanakkor tavaly ősszel megléptük, hogy Ebedli Zoltán irányította a Bozsik-programban szereplő csapatokat. Most viszont már Ebedli Zoltánhoz kerültek a nagypályás csapatok is. Nagyon agilis, és már most kiemelkedő eredmény, ahogy megszervezte az iskolai és óvodai edzéslehetőséget. Ő nagy becsvággyal vág neki ennek, hogy megteremtse ezt a hosszú felfutású utánpótláskoncepciót.