Küzdöttünk és osztozkodtunk a BKV-val
Az első félidő végén gyorsan gólt váltottak a felek, így 1-1-es döntetlent hozott az Érdi VSE és a BKV Előre […]
Az első félidő végén gyorsan gólt váltottak a felek, így 1-1-es döntetlent hozott az Érdi VSE és a BKV Előre […]
Egyszerűen mintha Fortuna sem állna az Érdi VSE U15-ös korosztálya mellett, amely a Csepel FC ellen is remek teljesítményt nyújtott, […]
Őrzi veretlenségét az NB III Nyugati csoportjában az Érdi VSE, amely a hatodik fordulóban sem kapott gólt az FC Nagykanizsa […]
A Popov Patrik által kiharcolt tizenegyest Koós Gábor értékesítette, amellyel az Érdi VSE 1-0-ra győzött a Credobus Mosonmagyaróvári TE vendégeként […]
Felnőtt NB III-as csapatunk már a bajnoki rajtra készül, azonban utánpótlás együtteseink sem tétlenkednek, hiszen többen már edzésbe álltak. Sőt, […]
Rengeteg boldog, vicces, látványos, szórakoztató pillanatot okozott az Érdi VSE összes felnőtt és utánpótláskorú labdarúgójának az Ercsi úti Sporttelepen kihelyezett […]
Mint ismert, a magyar kormány rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett, amely miatt a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb […]
Gólhátrányból hamar felállva, emberelőnyét kihasználva győzött 2–1-re a Pápai Perutz FC vendégeként a listavezető Érdi VSE az NB III Nyugati […]
Nehéz első, de jó második félidei játékot mutatott a Pécsi MFC elleni téli utolsó edzőmeccsén az Érdi VSE, amely a […]
Két kiváló csapat találkozóján remek mérkőzést vívott az Érdi VSE és a Komárom VSE U19-es együttese a korosztályos harmadosztály középnyugati […]