„Igazságtalan az eredmény ránk nézve”

Egyszerűen mintha Fortuna sem állna az Érdi VSE U15-ös korosztálya mellett, amely a Csepel FC ellen is remek teljesítményt nyújtott, de Serfőző Milán csapatának megint be kellett érnie egy 1–1-es döntetlennel a regionális bajnokság középnyugati csoportjának hetedik körében.

– A végeredmény nem tükrözi hűen a játékképét, hiszen ha valaki az eredményből próbál következtetést levonni, akkor azt hiheti, hogy ez egy szoros mérkőzés volt. Hazai pályán végig domináltunk, alakzat építő-bontó játékunk működött, volt stílusunk, türelmesen birtokoltuk a labdát, rengetek helyzetet dolgoztunk ki, de mégsem nyertünk. Azt gondolom ennél többet nem nagyon tehet egy csapat a győzelem érdekében, hozzáállás parádés volt, csináltuk, amit kellett, de sajnos a kapuba csak egyszer tudtunk betalálni, ez pedig kevésnek bizonyult. Rengeteg energiát mozgósítottunk, ellenfelünk arra rúgta a labdát, amerre állt, ezért is igazságtalan az eredmény ránk nézve. Természetesen elsőként magunkban keressük a hibát, hiszen a helyzeteket csak mi tudjuk értékesíteni, de a játékvezetők igencsak segítették a vendég csapatot, hogy megszerezzék az első pontjukat – Serfőző Milán.

U15, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 7. forduló
Érdi VSE–Csepel FC 1–1 (1–1)
Gól: Czikó Bence (36. perc)