Remekül kezdett és győzött az U14
Egészen kiváló első félidőt produkált az Érdi VSE U14-es csapata a Holler UNFC elleni hazai mérkőzésen, amely után Serfőző István tanítványai megszerezték első győzelmüket az új idényben.
Egészen kiváló első félidőt produkált az Érdi VSE U14-es csapata a Holler UNFC elleni hazai mérkőzésen, amely után Serfőző István tanítványai megszerezték első győzelmüket az új idényben.
Vereséget szenvedett az Érdi VSE U15-ös együttese, amely a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának ötödik fordulójában a Holler UNFC-től kapott ki hazai pályán.
Nem tudott élni előnyével a Gárdony VSC vendégeként az Érdi VSE U19-es csapata a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának ötödik körében. Habos Gábor együttese hiába került hamar előnybe, nem tudta eldönteni a három pont sorsát.
Az első félidőt nagyon elrontotta, de hiába javult sokat, nem tudta megfékezni a Dunaújváros PASE-t az Érdi VSE U17-es együttese a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának nyolcadik fordulójából előrehozott mérkőzésen.
Remekül kezdett és az első negyed órában meg is szerezte a vezetést az Érdi VSE U17-es csapata a Holler UNFC elleni hazai találkozón, de néhány perc leforgása alatt fordított a vendég csapat. Az érdiek hiába küzdöttek és dolgoztak ki helyzeteket, csak egyenlíteni tudtak…
Első meccsén idegenben 4–2-es győzelmet aratott a Csákvári TK otthonában az Érdi VSE U16-os lány együttese a ¾ pályás első osztály északnyugati csoportjának nyitókörében.
Az U7-es és U9-es korosztályok is megkezdték a 2018/2019-es idényt a Bozsik-programban. Ifjabb Novák Ferenc csapatai Tárnokon léptek pályára.
Három érmet szerzett a seregélyesi Pelikán Kupán az Érdi VSE korosztályos válogatott tollaslabdázója, Kis-Kasza Miklós.
Az Érdi VSE nyolc együttese lép pályára a héten. Felnőtt NB III-as együttesünk a Magyar Kupa főtábláján a budapesti másodosztályú BVSC-Zugló ellen lép pályára a Szőnyi úton.
Hiába játszott jól és jutott el számos ziccerig, kikapott a Holler UNFC-től az Érdi VSE U19-es csapata a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának negyedik körében.