Nem tudott élni előnyével a Gárdony VSC vendégeként az Érdi VSE U19-es csapata a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának ötödik körében. Habos Gábor együttese hiába került hamar előnybe, nem tudta eldönteni a három pont sorsát.
– Már az ötödik percben vezetést szereztünk és domináltunk az első félidőben, de sajnos négy-öt óriási helyzetből sem tudtunk gólt szerezni. A második félidő elején törvényszerűen egy eladott labdából kiegyenlített ellenfelünk. Majd a 66. percben Berki góljával ismét nálunk volt az előny. A Gárdony kockázatott, teljesen kitámadott és a kontráinkból háromszor-négyszer is lezárhattuk volna a mérkőzést, de sajnos megint elhibáztuk a lehetőségeinket. És jött a futball törvényszerűsége. A 90. percben egy bohózatba illő góllal elúszott a győzelem. Nehéz ezt elfogadni és elviselni egy hét alatt kétszer – értékelt Habos Gábor.
U19, III. osztály, Középnyugati csoport, 5. forduló
Gárdonyi VSC–Érdi VSE 2–2 (0–1)
Gól: Bessenyei Zalán (5.), Berki Tamás (66.)
Jók: Bessenyei Zalán, Berki Tamás, Márkus Barnabás