Színvonalas meccset vesztett az U15
Jó iramú, sok helyzettel tarkított meccset játszott Iváncsán az Érdi VSE U15-ös együttese, amely sokat tett a minél szorosabb eredmény eléréséért, ám a hazaiak kihasználták az érdiek kitámadását.
Jó iramú, sok helyzettel tarkított meccset játszott Iváncsán az Érdi VSE U15-ös együttese, amely sokat tett a minél szorosabb eredmény eléréséért, ám a hazaiak kihasználták az érdiek kitámadását.
Vereséget szenvedett az Iváncsa KSE vendégeként az Érdi VSE U14-es együttese a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának 25. fordulójában.
Felemás mérkőzéseket produkált a tárnoki Bozsik-tornán az Érdi VSE U13-as csapata.
A tabella nyolcadik helyén álló Pápai Perutz FC vendégeként lép pályára május 12-én, 17 órakor az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 27. fordulójában.
Voltak jó periódusai az első osztályú színvonalon játszó Főnix-Gold FC vendégeként az Érdi VSE U14-es együttesének, amely kedden pótolta hétvégéről elhalasztott mérkőzését a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának 26. fordulójában.
Tizennyolc együttes részvételével rendezte meg az UTE a Champions Trophy elnevezésű U12-es tornáját, ahová az ország legjobbjai mellett az Érdi VSE korosztályos együttesét is meghívták.
A címvédő Főnix-Gold FC-hez látogatott az Érdi VSE U15-ös együttese a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának 26. fordulójában.
Hazai pályán szenvedett vereséget a tartalékosan felálló Érdi VSE U19 a Veszprém FC USE elleni mérkőzésen a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának 24. körében.
Az NB III Nyugati csoportjának 26. fordulójában az Érdi VSE a Puskás Akadémia FC II-t látja vendégül május 5-én, 17 órától az Ercsi úti Sporttelepen.
Fokozatosan fejlődnek az Érdi VSE U11-es és U10-es együttesei, amelyek Csiszár Zoltán irányításával Budaörsön szerepeltek a harmadik tavaszi Bozsik-tornán.