Jó kezdés után kevésbé sikeres folytatás

Felemás mérkőzéseket produkált a tárnoki Bozsik-tornán az Érdi VSE U13-as csapata.

– Szép időben, jó pályán játszottuk le a tárnoki Bozsik-tornát. Fiatalokkal a keretben, bátor, támadó futballra készültünk. Első meccsen a Fogócska csapata ellen ez megvalósult, ellenfelünk elvétve jutott csak el a kapunkig, mi pedig remek labdakihozatalokkal és számos helyzettel szorítottuk be a diósdiakat. Ezután a meccs után mintha kilyukadt volna a lufi, nem passzoltunk egymáshoz, pontatlanok voltunk, Budaörs ellen öt szöglet gólt kaptunk. Harmadik meccsen, a Törökbálint ellen már valamivel jobb volt a játékunk, de közel sem az igazi, nagyon kevesen vállalkoztak, de két-három szép akciót így is vezettünk. Szokásos „csibefoci” volt ezen a Bozsikon is, élvezhetetlen a játék ebben a formában. Bozsik-oklevelet Tóth Rajmond kapusunk érdemelte ki, remek védései miatt – Serfőző Milán.