A tabella nyolcadik helyén álló Pápai Perutz FC vendégeként lép pályára május 12-én, 17 órakor az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 27. fordulójában.
Az elmúlt négy mérkőzésén az új edzőpáros, Lengyel Ferenc és Igor Nicsenko vezetésével még nem kapott ki az Érdi VSE aktuális ellenfele, a tabella közepén található Pápai Perutz FC. A Veszprém megyeiektől a THSE-Szabadkikötő elleni vereséget követően távozott Rozmán László az együttes kispadjáról, az új szakvezetés pedig új löketet is adott a Perutznak, hiszen a Sárvár FC vendégeként elért 2–1-es siker mellett az FC Nagykanizsával, a Komárommal és a Mol Vidi FC II-vel is döntetlent játszott.
Az érdiek számára fontos lesz az összecsapás, hiszen az eredmények szerencsés alakulása esetén már ezen a hétvégén biztossá tehetik bajnoki ezüstérmüket, miután a győzelem mellett, ha a III. kerületi TVE vereséget szenved a THSE-Szabadkikötőtől, akkor Kertész Ferencék előnye behozhatatlan lesz (mint ismert, azonos pontszám esetén a több győzelem rangsorol, s ha az érdiek nyernek, a Kerület pedig kikap, ezt a mutatót nem tudja behozni a fővárosi együttes).
Az Érdi VSE pedig egy kiváló, PAFC II elleni győzelemmel kellő magabiztosságot is szerzett a bajnokság hajrájára.
A két együttes őszi, érdi mérkőzésén a hazaiak Melczer Vilmos, Koós Gábor és Mojzer György góljaival könnyed, 3–0-s győzelmet arattak, míg az előző évadban Érden 2–2-es döntetlen született, valamint Pápán Pál Szabolcs és Melczer Vilmos góljaival győzött a pápai születésű Limperger Zsolt csapata.
– Az ezüstérem megszerzéséhez az kell, hogy egy hasonló játékkal rukkoljunk ki, mint az Ajka, vagy múlt héten a Puskás ellen. Ha így tudunk játszani, akkor esélyesként lépünk pályára, de ne felejtsük el, hogy a hazai pálya a Pápa mellett szól és az új edzővel még nem kaptak ki. Nekünk pedig úgy kell gondolkodnunk, hogy nem fogják ajándékba adni a három pontot – fejtette ki Limperger Zsolt. Az Érdi VSE vezetőedzője elmondta továbbá, a Pápát az első ötbe várta az együttes vezetése, ám jelenleg is sok sérülttel bajlódnak, Szabó Zsolt még mindig sérült, ő pedig meghatározó játékos, a sérülteket pedig nehéz pótolni, de az Érdnek nem a Pápával, hanem saját magával kell foglalkoznia.
A május 12-én, 17 órakor kezdődő Pápai Perutz FC–Érdi VSE mérkőzést Móri Tamás vezeti, segítői Rigó Martin és Nagy Alex lesznek.
NB III, Nyugati csoport, 27. forduló
05.12., 17.00: Pápai Perutz FC–Érdi VSE
A HÉTVÉGE TOVÁBBI PROGRAMJA!
A felnőtt NB III-as csapat mellett további hat együttesünk is pályára lép az előttünk álló hétvégén, miután második csapatunk a Dunaharaszti MTK II vendégeként szerepel, felnőtt női alakulatunk a Pénzügyőrt fogadja, U19-es és U17-es egységeink a Taksonyt fogadják, míg U15-ös és U14-es együtteseink Iváncsára látogatnak.
Pest megyei IV. osztály, Déli csoport, 17. forduló
05.12., 15.00: Dunaharaszti MTK II–Érdi VSE
Pest megyei ¾ pályás női bajnokság, Nyugati csoport, Felsőház, 7. forduló
05.11., 15.00: Érdi VSE–Pénzügyőr SE ’Pinkbull’
U19, III. osztály, Középnyugati csoport, 25. forduló
05.11., 10.00: Érdi VSE–Taksony SE
U17, III. osztály, Középnyugati csoport, 25. forduló
05.11., 12.00: Érdi VSE–Taksony SE
U15, II. osztály, Középnyugati csoport, 27. forduló
05.11., 10.00: Iváncsa KSE–Érdi VSE
U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 25. forduló
05.11., 12.00: Iváncsa KSE–Érdi VSE