Az ország legjobbjai ellen szereztek tapasztalatokat

Tizennyolc együttes részvételével rendezte meg az UTE a Champions Trophy elnevezésű U12-es tornáját, ahová az ország legjobbjai mellett az Érdi VSE korosztályos együttesét is meghívták.

– Borzalmas időjárási körülmények között játszottuk végig ezt a kétnapos tornát. 18 csapat jelentkezett erre az U12-es selejtezőre, többek között a Mol Vidi, az MTK Budapest, a Ferencvárosi TC, a Honvéd MFA és a házigazda Újpest. A tornát nem túlzás azt mondani, hogy Magyarország egyik legjobb akadémiája, a Honvéd ellen kezdtük. Ahogy ezen a meccsen, úgy az egész tornán sok hibával játszottunk, a kapura nem sok veszélyt jelentettünk, a rúgott gólok száma is mutatja ezt, főleg a szombati csoportmérkőzések során. Alsóházi meccseken már valamivel jobban teljesítettünk, szereztünk pontot, pontokat, gólokat is lőttünk, így a XVI. helyen zártuk a tornát. Nagyon pozitív, hogy a játékosaink betartották a kéréseinket, akkor sem rugdosták el a labdát, ha letámadták őket, labdakihozatalt felvállalták a legjobb csapatok ellen is, próbáltak kombinatívan játszani. Továbbá az is pozitív, hogy a vasárnapi napon két meccs után is kapott gól nélkül jöhettünk le a pályáról. Maradt bennünk hiányérzet, de valamelyest ez a realitás, rengeteg a lemaradásunk az első osztályhoz képest, ez nem feltétlen a technikai hiányosságok, hanem a nem megfelelő idegpálya-hálózat miatt van. Tíz mérkőzésen értékes tapasztalatot szereztünk, hogy mi vár ránk a júniusi országos döntőben, saját bőrükön érezték a gyerekek, hogy a legjobb csapatok mekkora nyomás alá helyeznek majd minket, de az a célunk, hogy minél előbb mi is ezen a szinten legyünk! – Serfőző Milán.

kiemelt kép forrása: UTE Labdarúgó Akadémia facebook oldala