„Már a bemelegítésnél láttam, hogy baj lesz…”
Ezúttal is foghíjas kerettel tudott kiállni a Dunaharaszti MTK elleni mérkőzésre az Érdi VSE U19-es együttese, amely ezúttal a játék minden elemében alulmúlta magát, így 7–0-s vereséget szenvedett.
Ezúttal is foghíjas kerettel tudott kiállni a Dunaharaszti MTK elleni mérkőzésre az Érdi VSE U19-es együttese, amely ezúttal a játék minden elemében alulmúlta magát, így 7–0-s vereséget szenvedett.
Az előzetes vrakozásoknak megfelelően nem tudta felvenni a versenyt a sérülésektől tizedelt Érdi VSE a listavezető BVSC-Zuglóval az NB III Nyugati csoportjának 15. fordulójában. A fővárosi sárga-kékek 4-1-re nyertek az Ercsi úti Sporttelepen.
Október 31-én, 13 órától az NB III Nyugati csoportjának 15. fordulójában a listavezető BVSC-Zuglót látja vendégül az Érdi VSE az Ercsi úti Sporttelepen.
Néhány nap alatt két mérkőzést játszott hazai környezetben az Érdi VSE U14-es korosztálya, amely előbb simán győzte le a Bugyi SE-t, majd szoros meccsen kapott ki a Goldballtól.
Hazai pályán győzte le 4–0-ra a Bicskei TC-t az Érdi VSE U19-es együttese a korosztályos bajnokság középnyugati csoportjának 10. fordulójában.
Már a harmadik tornára került sor az OTP Bank Bozsik Programban ősszel az U10-es korosztály számára. Oláh Sándor együttese hozta a sormintát és háromból két meccsét nyerte meg.
Mint ismert, elképesztő sérüléshullám sújtja az elmúlt hetekben az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapatát. Limperger Zsolt néhány nap alatt mindhárom kapusát elvesztette, így – köszönhetően a Somogy megyei klub beleegyezésének – az október 24-én, 13 órakor kiírt, Kaposvári Rákóczi FC elleni mérkőzést elhalasztottuk.
Háromgólos hátrányból fordított és nyert 5-4-re a sérülésektől tizedelt Érdi VSE a sereghajtó TARR Andráshida SC ellen az NB III Nyugati csoportjának 13. fordulójában. Limperger Zsolt vezetőedző dolgát azonban tovább nehezíti, hogy újabb játékosok estek ki sérülés miatt.
Hétvégén már a harmadik fesztivált rendeztük az Ercsi úti Sporttelepen az OTP Bank Bozsik Program keretein belül az U7-es, az U8-as és az U9-es csapatok számára.
A tabella utolsó helyén álló TARR Andráshida SC ellen folytatja szereplését a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 13. fordulójában az Érdi VSE, amely október 20-án, 13 órától lép pályára a sereghajtó zalaiak ellen.