Szép szezonzárás az U10-es Bozsikon

Mindhárom mérkőzését megnyerte az OTP Bank Bozsik Program utolsó őszi tornáján az Érdi VSE U10-es együttese. Oláh Sándor tanítványai ezúttal is az Ercsi úti Sporttelepen a Nagytéténnyel, a Bolha-FTSE-vel és a Liver SC-vel mérték össze tudásukat.

“Az utolsó Bozsik-tornát rendeztük az őszi szezonban. Sikerült szépen zárni az idényt, hiszen mindhárom mérkőzést megnyertük, megtörve a szokott sormintát. Azt kértem a csapattól, hogy az első mérkőzés első percétől a harmadik mérkőzés utolsó percéig ugyanolyan akarással játszanak  Tartsuk az ellenfeleinket nyomás alatt, labdavesztés esetén azonnal támadjunk vissza. A felálláson is változtattunk, stabilizáltuk a védelmet (három védővel játszottunk az eddigi kétvédős felállás helyett). Sorrendben játszottunk a Nagytétény, Bolha (Tárnok) és Liver (Budaörs) ellen. Mindhárom mérkőzésen domináltunk, gyors támadásokat vezettünk, labdavesztés esetén azonnal visszatámadtunk, megakadályozva ezzel a gyors kontrák lehetőségét. Ennek meglett az eredménye, mert a három mérkőzésen gólt sem kapott a csapat! Hiányérzet talán csak a rúgott gólok számát tekintve lehet, mert sok 100%-os helyzetet maradt ki. Nehéz helyzetben voltam, mikor az oklevelet egy játékosnak kellett odaítéli, mert az egész csapat megérdemelte volna”

– Oláh Sándor.