Ezúttal az egyén volt fókuszban a csapat helyett

A biatorbágyi 3–3-as döntetlen után két nappal hazai pályán  3–1-re legyőzte a Balatonalmádit az Érdi VSE U14-es együttese a regionális bajnokság középnyugati csoportjában.

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk egy kiváló ellenféllel szemben. Az első félidőben inkább a mi akaratunk érvényesült, a másodikban jobbára a hazaiaké. Tetszett, hogy egy pillanatra sem adtuk fel még akkor sem, mikor már a hazai csapatnál volt az előny. Sőt, végre nekünk sikerült egalizálni az eredményt. Több mérkőzés volt probléma, ha egy hasonló csapattal játszottunk, hogy a jó játék nem párosult góllal. Most végre igen. Gratulálok mindenkinek”

– Csiszár Zoltán.

 

„Ezen a mérkőzésen nyomát sem lehetett látni a két nappal korábbi biatorbágyi mérkőzésen látott tempónak és felfogásának. Amit csináltunk azt magabiztosan csináltuk, a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben. Birtokoltuk a labdát, alakítottunk ki néhány helyzetet a megszerzett gólok mellé. Azonban nagyon lassan történt minden. Mindenki sokkal több érintésszámmal játszott és sokan túlvállalták magukat. Úgy éreztem most sokkal inkább egyénileg akarunk megoldást bemutatni, mint csapat szinten”

– Csiszár Zoltán.

U14, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 12. forduló
Viadukt SE-Biatorbágy–Érdi VSE 3–3 (1–2)
Gól: Fodor Bence (5. perc), Kurucz Milán (17. perc), Silimon Zsombor (79. perc)
Érdi VSE–Balatonalmádi SE 3–1 (2–0)
Gól: Szelp Máté (15. perc), Fodor Bence (16. perc), Silimon Zsombor (71. perc)