Jó formában lévő riválist fogadunk

Kéthetes kényszerpihenő után november 14-én, 13 órától a remek formában lévő, elmúlt kilenc mérkőzésén veretlenül maradó Mol Fehérvár FC II-t látja vendégül az Érdi VSE az Ercsi úti Sporttelepen az NB III Nyugati csoportjának 17. fordulójában.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Érdi VSE (@erdivse_1921) által megosztott bejegyzés

Az elmúlt hetekben „katonásan” szerepelt Limperger Zsolt együttese, hiszen az érdiek előbb a Kaposvár elleni idegenbeli mérkőzésre nem tudtak kiállni október végén a csapatot sújtó súlyos sérüléshullám miatt, majd bár az éllovas BVSC-Zugló ellen igencsak foghíjas kerettel is kiálltak, de legutóbb, az FC Nagykanizsa elleni mérkőzést is elhalasztották, mert a zalaiak több játékosa is megfertőződött a koronavírussal.

A kisebb pauza akár még jót is tehet az érdiekkel, hiszen az elmúlt hetek alkalmat adtak a sorok rendezésére és a sérült játékosoknak a felépülésre.

Azonban a hazaiaknak nem lesz könnyű dolguk, hiszen az aktuális ellenfél, a Mol Fehérvár FC II kiváló formának örven, hiszen legutóbbi kilenc mérkőzésén a Pápa, a Kaposvár és az Andráshida legyőzése mellett hat döntetlent játszott (a Sopronnal és a BVSC-vel idegenben, a Tatabányával, a Balatonfüreddel, a Nagykanizsával és a Komárommal otthon).

Bár Szalai Tamás fiatal csapatot vezet, a Fejér megyeiek egyelőre kifejezetten masszív teljesítményt nyújtanak, hiszen tizenhat mérkőzésen csupán tizenkilencszer kapituláltak, igaz, csak tizenhatszor voltak eredményesek. A csapat házi góllövőlistáján is ötös holtverseny van, hiszen öten szereztek két gólt, hatan pedig egyet.

A fehérváriakat semmiképp sem szabad félvállról venni, egyrészt azért sem, mert második csapat lévén sosem lehet tudni, kik és hányan játszanak vissza az NB I-es keretből a válogatott szünetben, másrészt a második csapat fiataljaira is a bátor támadójáték jellemző, szóval semmiképp sem vár könnyű mérkőzés az érdiekre.

„Sajnos nem az elsőszámú szempont, hogy az ellenfelünk hogyan áll fel. Természetesen engem is foglalkoztat a kérdés, de jelen pillanatban fontosabb, hogy mi hogyan tudunk kiállni. Még sok a kérdőjel. Attól függően, hogyan tudunk felállni, alakítjuk ki a megfelelő stratégiát a Fehérvár II ellen”

– fejtette ki Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

A november 14-én, 13 órakor kezdődő Érdi VSE–Mol Fehérvár FC II mérkőzést Valu Tibor vezeti, segítői Kovács Zoltán és Sztányi Tibor lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 17. forduló
11.14., 13.00: Érdi VSE–Mol Fehérvár FC II

HÉTVÉGI PROGRAM!

Az Érdi VSE NB III-as együttese mellett felnőtt női csapat, az U16-os együttes, az U10-es és az U11-es korosztály is az Ercsi úton lép pályára. Szombaton előbb 9 órától az OTP Bank Bozsik Program tornáját rendezik az U10-es korosztálynak, amely után 16 órától az U16-os fiúk a Dunaújváros ellen, 18 órától pedig a felnőtt nők a Páty ellen lépnek pályára. Vasárnap az U11-es korosztály régiós kiemelt tornáját rendezi egyesületünk Érden. U19-eseink pedig szombaton a fővárosban játszanak a Goldballal, míg U8-as és U9-es együttesünk két-két mérkőzést vív a budapesti futsalbajnokságban.

Pest megyei női ¾ pályás bajnokság, Nyugati csoport, 7. forduló
11.13., 18.00: Érdi VSE–Pátyi SE

U19, Regionális bajnokság, Középnyugati csoport, 13. forduló
11.13., 10.00: Goldball ’94 FC SE–Érdi VSE

U16, Regionális bajnokság, Déli csoport, 12. forduló
11.13., 16.00: Érdi VSE–Dunaújváros PASE

U11, OTP Bank Bozsik Program, Régiós torna: 11.14., 9.00, Ercsi úti Sporttelep

U10, OTP Bank Bozsik Program: 11.13., 9.00, Ercsi úti Sporttelep

U9, Budapesti Futsalbajnokság, alapszakasz, Eötvös József Ált. Isk., 11.14.
10.40: Cső-Montage BFC–Érdi VSE; 12.00: Carvalho BLA–Érdi VSE

U8, Budapesti Futsalbajnokság, alapszakasz, Arany Ászok Futball Aréna, 11.14.
13.40: Érdi VSE–Cső-Montage BFC; 15.00: Gerrzo Kft.–Érdi VSE