Sakk: második meccsét is megnyerte az Érdi VSE
A Pest Megyei bajnokság Szupercsoportjában Alag és Dunakeszi közös csapatát fogadta az Érdi VSE sakk szakosztálya, melyet viszonylag simán győzött le 6,5–3,5 arányban.
A Pest Megyei bajnokság Szupercsoportjában Alag és Dunakeszi közös csapatát fogadta az Érdi VSE sakk szakosztálya, melyet viszonylag simán győzött le 6,5–3,5 arányban.
Hazai pályán Váliné dr. Szőke Bernadett ötödik percben szerzett góljával győzte le 1–0-ra a Budaörs második csapatát az Érdi VSE felnőtt női együttese a Pest megyei háromnegyedpályás bajnokság nyugati csoportjának ötödik körében.
Nem volt könnyű dolga a budapesti futsalbajnokságban elsőízben szereplő Érdi VSE U10-es korosztályának, hiszen a hétvégén két olyan ellenféllel találkoztak Oláh Sándor tanítványai, melyek a hétköznapokban is futsaloznak, így nem véletlen, hogy az érdiek a Csak a Csellel és a Cső-Montage BFC-vel sem bírtak.
Játékban egyenrangú ellenfele volt az élmezőnyhöz tartozó Dunaújváros PASE-nak az Érdi VSE U14-es együttese, amely azonban könnyű gólokat engedett ellenfelének, így 6–2-es vereséget szenvedett.
Háromszor is hátrányba került, de mindannyiszor egyenlített és 35 percnyi emberhátrány után is 4–3-ra győzött Makón az Érdi VSE U16-os együttese.
A tervek szerint működött az Érdi VSE U19-es csapatának játéka Székesfehérváron, a Főnix-Gold FC vendégeként, de a hazaiak két pontrúgást és egy helyezkedési hibát kihasználva 3–0-ra megnyerték a mérkőzést, amely ellenére Serfőző István elégedett volt csapata teljesítményével.
Kiegyenlített első félidő után a második játékrészben egy tizenegyessel bár a Balatonfüredi FC szerzett vezetést, de Koós Gábor duplájával és Gubacsi Zoltán góljával az Érdi VSE válaszolni tudott és 3-1-re megnyerte az NB III Nyugati csoportjának 12. fordulójában rendezett mérkőzést!
Október 17-én, 13 órától a Balatonfüredi FC vendégeként lép pályára az NB III Nyugati csoportjának 12. fordulójában az Érdi VSE.
Hiába szerzett korán vezetést az Érdi VSE felnőtt női együttese a Kelen SC harmadik csapatának otthonában, a hazaiak hamar fordítottak. Molnár László tanítványai ugyan egyenlítettek, de fordítani már nem tudtak és 4–2-es vereséget szenvedtek a Pest megyei ¾ pályás bajnokság Nyugati csoportjában.
Szeptember első hétvégéjén a harmadosztályi csapatbajnokság harmadik fordulóját is sikerrel vette, így feljutott a másodosztályba az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya, amelynek utánpótlása is remekel.