
Futsaleredmények – 2021.12.11-12.
A hétvégén hét különböző korosztályos együttesünk összesen tíz mérkőzést játszott a Pest megyei Futsal7vége sorozatban.
A hétvégén hét különböző korosztályos együttesünk összesen tíz mérkőzést játszott a Pest megyei Futsal7vége sorozatban.
Hétvégén hét korosztályban tíz mérkőzést vívnak az Érdi VSE utánpótlásegyüttese a Pest megyei Futsal7vége sorozatban. U20-as, U17-es, és U15-ös alakulataink Szigetszentmiklóson, U17-es lányaink, és U11-eseink Törökbálinton, U10-eseink pedig Alsónémediben lépnek pályára december 12-én.
Az egyébként is sérülésektől tizedelt Érdi VSE újabb kulcsjátékosai váltak ki az FC Nagykanizsa elleni idegenbeli mérkőzésen, végül Limperger Zsolt együttese 3-0-s félidő után szenvedett vereséget az NB III Nyugati csoportjának 16. fordulójából pótolt mérkőzésen.
December 9-én, 13 órától pótolja az NB III Nyugati csoportjának 16. fordulóból elhalasztott, FC Nagykanizsa elleni idegenbeli mérkőzését az Érdi VSE. A találkozót azért kellett elhalasztani, mert a zalaiak több játékosa is megfertőződött koronavírussal.
Hétvégén hat különböző bajnokságban hét mérkőzést játszottak a Pest megyei Futsal7vége sorozatban az Érdi VSE utánpótláscsapatai, akik a folyamatos fejlődés jegyében indultak el a téli sorozatban.
2–0-ra nyert a Balatonlelle SE vendégeként az Érdi VSE U16-os együttese a regionális bajnokság déli csoportjának 13. fordulójában, mely az utolsó nagypályás mérkőzése volt az Érdi VSE utánpótlásának az őszi idényben.
1-0-s vereséget szenvedett a Bicskei TC vendégeként az NB III Nyugati csoportjának 20. fordulójában az Érdi VSE. Limperger Zsolt sérülésektől sújtott együttese egy nehéz talajú pályán, kevés igazi focit hozó mérkőzésen maradt alul.
December 5-én, 16 órától a tavaszról előrehozott huszadik fordulóban a jó formába lendülő Bicskei TC vendégeként lép pályára az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjában. Limperger Zsolt együttese viszont egy idegenbeli siker esetén pontszámban behozná ellenfelét és több helyet is előreléphetne a tabellán!
Mozgalmas hetek vannak az Érdi VSE sakk szakosztálya mögött, amelynek versenyzője, Szilágyi Sámuel a látássérültek sakkolimpiáján járt, míg Érden újabb versenyt rendeztek, majd a csapatbajnokságon újabb győzelmet arattak.
Hétvégén nagyüzemben futsaloztak az Érdi VSE utánpótláscsapatai, hiszen az U20-as, U17-es, U15-ös, U11-es, U10-es és U8-as korosztályokban tizenkét mérkőzést vívtak együtteseink.