Bicskén már a “tavaszt” kezdjük

December 5-én, 16 órától a tavaszról előrehozott huszadik fordulóban a jó formába lendülő Bicskei TC vendégeként lép pályára az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjában.  Limperger Zsolt együttese viszont egy idegenbeli siker esetén pontszámban behozná ellenfelét és több helyet is előreléphetne a tabellán!

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Érdi VSE (@erdivse_1921) által megosztott bejegyzés

Továbbra is hektikusan szerepel az Érdi VSE az őszi idényben, hiszen Limperger Zsolt együttesét soha nem tapasztalt sérüléshullám sújtja, így a vezetőedző meccsről meccsre újabb és újabb felállásokban küldi pályára csapatát.

Bár Kertész Ferencék a legutóbbi fordulóban 3-1-re kikaptak a jó erőkből álló VLS Veszprém vendégeként, a pontszerzés elmaradása mellett Jovánczai Zoltánt piros lapja miatt két mérkőzésre tiltották el, míg Németh Gábor Vince, Gubacsi Zoltán és Gera Dávid megsérült a találkozón. Mellettük Limperger Zsolt Borek Norbertre, Kalmár Domonkosra, Kovács Botondra, Molnár Dánielre már hetek óta nem számíthat, míg Veszprémben Koós Gábor sem volt bevethető.

Ezzel szemben a Bicskei TC kiváló formának örvend, hiszen az október óta lejátszott nyolc mérkőzésén csupán egyszer kapott ki, de a Kaposvár elleni idegenbeli 3-1-es fiaskó mellett négyszer nyert – többek között a bajnokaspiráns BVSC-Zuglót 2-1-re verte -, háromszor pedig döntetlent ért el. Csordás Csaba együttese így 19 mérkőzés után 7-7 győzelemmel és döntetlennel, 5 vereséggel, 28 pontot gyűjtve hetedik a tabellán, csupán egy pontra az ötödik Pápától.

Az Érdi VSE azonban egy idegenbeli siker esetén pontszámban befoghatja a bicskeieket, hiszen Pallagi Botondék egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is – 7-4-7-es mérleggel – 25 pontot gyűjtöttek.

“Egy biztos: teljesen más felfogásban kell játszanunk, mint Veszprémben, sokkal agresszívabban, célratörőbben, mint ahogy volt az első félidőben. Attól függetlenül, melyik játékos van a pályán, még egyszer nem lehet úgy játszani, mint a Veszprém ellen, mert az semmilyen formában nem vezet előre”

– fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

A Bicskének viszont van miért visszavágnia hazai környezetben, hiszen a szezon nyitókörében Koós Gáborék 4-1-re verték az aktuális ellenfelet. Az előző idényben egyébként mindkét alkalommal kétgólos hazai győzelem született, míg a 2019/20-as csonka idényben az akkor első helyen végző érdiek otthon 2-1-re győztek az újonc Bicske ellen.

A december 5-én, 16 órakor kezdődő Bicskei TC – Érdi VSE mérkőzést Maml Zoltán vezeti, segítői Szabó Dániel és Holpár Gergely lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 20. forduló
12.05., 16.00: Bicskei TC – Érdi VSE

HÉTVÉGI PROGRAM!

Bár a nagypályás bajnokságok már befejeződtek utánpótlásunk számára ősszel, de a minél több versenyeztetést és fejlődést szem előtt tartva számos együttesünk részt vesz futsalküzdelmekben is. Az előttünk álló hétvégén U13-as és U17-es korosztályaink december 4-én az ÉRD Arénában lépnek pályára, majd vasárnap az U20-asok és az U17-es lányok Budaörsön, az U15-ösök pedig Dabason vendégeskednek a Pest Megyei Futsal7vége sorozatban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Érdi VSE (@erdivse_1921) által megosztott bejegyzés


U20, 16. Pest Megyei Futsal7vége, Nyugati csoport, 4. forduló, Budaörs, BVUSS, 12.05., 13.20
Érdi VSE – Bolha FTSE-Tárnok

U17, 5. Pest Megyei Futsal7vége, Nyugati csoport, 4. forduló, Budaörs, BVUSS, 12.05., 08.00
Viadukt SE-Biatorbágy – Érdi VSE

U17, 11. Pest Megyei Futsal7vége, Nyugati csoport, 4. forduló, ÉRD Aréna, 12.04., 16.00
Érdi VSE – AC Villám

U15, 10. Pest Megyei Futsal7vége, Délnyugati csoport, 4. forduló, Dabas, 12.04., 14.20
Érdi VSE I – Kastélydombi SE

U15, 10. Pest megyei Futsal7vége, Nyugati csoport, 4. forduló, Dabas, 12.04., 15.40
Diósdi TC – Érdi VSE II

U13, 11. Pest Megyei Futsal7vége, Nyugati csoport, 3. forduló, ÉRD Aréna, 12.04.
8.55: Törökbálint – Érdi VSE
9.50: Érdi VSE – Asterix SC-Érd