Nehéz meccsen kaptunk ki Bicskén

1-0-s vereséget szenvedett a Bicskei TC vendégeként az NB III Nyugati csoportjának 20. fordulójában az Érdi VSE. Limperger Zsolt sérülésektől sújtott együttese egy nehéz talajú pályán, kevés igazi focit hozó mérkőzésen maradt alul.

Nem éppen ideális előzményekkel vágott neki idei utolsó előtti bajnoki mérkőzésének az Érdi VSE, hiszen a Bicskei TC elleni huszadik fordulóban rendezett találkozón a vendégek vezetőedzője, Limperger Zsolt ezúttal Borek Norbertre, Gera Dávidra, Gubacsi Zoltánra, Jovánczai Zoltánra, Kalmár Domonkosra, Kovács Botondra, Molnár Dánielre és Németh Gábor Vincére sem számíthatott. Emellett a vasárnapi havazás miatt sokáig kérdéses volt az is, lejátsszák-e a mérkőzést, hiszen a bicskei pályát ellepte a hó, annak letakarítása pedig csak pár perccel a kezdés előtt ért véget.

A nem épp ideális talaj alaposan rányomta a bélyegét a mérkőzésre és a csapatok teljesítményére. Ugyan mindkét fél támadásaiban megvolt a lendület, köszönhetően a latyakon megcsúszó labdáknak, ellenben ez sok hibát is okozott a feleknek.

Az első félidőben a Bicske játszott fölényben, de hiába a hazai lehetőségek, Kertész Ferencnek igazán nagy bravúrt nem kellett bemutatnia. A túloldalon is akadt két-három helyzete az érdieknek, de ezek sem jelentettek igazi veszélyt a bicskei kapura.

A második félidőben sem változott a játék képe, mindkét csapat próbálkozott, s a kapuig valamivel gyakrabban jutottak el a hazaiak, de kísérleteik már kevésbé bizonyultak hatékonynak. Aztán tíz perc elteltével Kollega Krisztiánt a napokban reaktivált Béres Ferenc váltotta, akit az érdieket ért sérüléshullám enyhítésére igazolt az együttes az utolsó mérkőzésekre.

A vendégek azonban nem tudták kihúzni a bicskei támadásokat és a 73. percben egy jobboldali szöglet után a hosszún érkező Molnár Attila lövése a blokkon irányt változtatva pattant az érdi kapuba (1-0).

Ezután már az érdiek voltak fölényben a hajrában, de hiába küzdöttek, nem tudtak egyenlíteni, így 1-0-s vereséget szenvedtek Bicskén.

 

“Ragaszkodtunk ahhoz, hogy játsszuk le a mérkőzést, mert jó formában van a csapat, ezért köszönöm a szurkolóknak, mert nélkülük ez a mérkőzés nem valósult volna meg, hiszen két órával a meccs előtt még csupa hó volt a pálya, de meg lett tisztítva. A gól kicsit szerencsés körülmények között született, de úgy érzem, előtte is lezárhattuk volna a mérkőzést, mert voltak ziccereink. Ez a korona volt a féléves teljesítményre. Mondhatom, hogy keretbe foglaltuk az idényt, mert az Érd ellen kezdtük a bajnokságot. Három vereséggel kezdtünk, ráadásul Érden is jó mérkőzést játszottunk és akár fordítva is lehetett volna az eredmény. Ma viszont ez fordítva volt, most mi éltünk jobban azzal a kevés lehetőséggel, ami három pontot ért”

– nyilatkozta a Bicskei TC vezetőedzője, Csordás Csaba.

“Lehetett érezni, hogy ez olyan meccs, ahol az dönt, ki talál vagy ajándékoz egy gólt a másiknak. Mi ajándékoztunk egy gólt egy pontrúgás után egy olyan játékhelyzetből, amikor senki nem volt a kipattanón, a srác pedig át tudta venni, meg tudta tolni, aztán a társa belekanalazott és gól lett. Egy abszolút elkerülhető góllal kaptunk ki. Utána ugyan próbálkoztunk, de azt már előtte is kellett volna. Azt viszont látni kell, hogy jelen pillanatban sokkal többre nem vagyunk képesek”

– húzta alá Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az Érdi VSE-nek még egy mérkőzése van 2021-ben az NB III Nyugati csoportjában, hiszen a korábbról elhalasztott FC Nagykanizsa elleni mérkőzését december 9-én, 13 órától pótolja.

NB III, Nyugati csoport, 20. forduló
Bicskei TC – Érdi VSE 1-0 (0-0)
Bicske, 150 néző. V.: Maml (Szabó D., Holpár)
Bicskei TC: Kovács D. – Grabant, Lapos, Vékony, Gaszner – Popovics, Hirman – Lassú  (Németh J., 75. p.), Dencinger, Kovács Á. (Madarász, 63. p.) – Molnár A. (Peinlich, 75. p.)
Vezetőedző: Csordás Csaba
Érdi VSE: Kertész F. – Fürjes, Bozsoki, Csiszár, Varga T. – Révész, Kertész B., (Ebedli, 84.p.) Pallagi, Koós – Szabó R., Kollega (Béres, 54. p.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Molnár A. (73. perc)