Mozgalmas hetek vannak az Érdi VSE sakk szakosztálya mögött, amelynek versenyzője, Szilágyi Sámuel a látássérültek sakkolimpiáján járt, míg Érden újabb versenyt rendeztek, majd a csapatbajnokságon újabb győzelmet arattak.
2021-ben a görögországi Rodoszon rendezték a Látássérültek Sakkolimpiáját, melyen a magyar válogatottat képviselve ott volt az Érdi VSE sakkozója, Szilágyi Sámuel is, aki a negyedik táblán vívott partikat. A kilenc fordulós, svájci rendszerű viadalt az orosz válogatott esélyeshez méltóan nyerte meg. Magyarország a kilencedik helyen végzett a 22 csapatos mezőnyben.
Ezután már tizennegyedszer rendezte meg a Minaret Kupát az Érdi VSE sakk szakosztálya, de ezúttal a járványhelyzet miatt csak korlátozott számban vehettek részt a sakkozók. A végig izgalmas, fordulatokban bővelkedő versenyt végül épp Szilágyi Sámuel nyerte meg, Holtság Istvánt és Vendég Balázs megelőzve. A legjobb nem érdi sakkozó a negyedik helyen végző Szabó Levente lett, míg a legjobb 14 év alatti játékos Barak Péter volt.
Az érdiek számára véget ért az őszi idény a Pest megyei csapatbajnokságon is. Horváth Péter csapata a szupercsoportban a Dunaharasztin elszenvedett vereség után hazai környezetben a Veresegyházt fogadta. Az ötórás küzdelemben eleinte fej-fej mellett haladtak a csapatok, de 2-2 után elhúztak a hazaiak és végül simán, 6,5–3,5-re nyertek.
Az Érdi VSE győzelméből Jász Péter, Sinka Csaba, Vendég Balázs, Holtság István és Gaál László 1-1, Szilágyi Sámuel, Horváth Péter és Pápai János 0,5-0,5 ponttal vette ki a részét.
Az Érdi VSE így a Dunaharaszti mögött második helyen zárta az őszi idényt a Pest megyei szupercsoportban.