Elkészült az NB3-as bajnokság sorsolása – NBIII

A Magyar Labdarúgó Szövetség péntek délelőtt tette közzé a harmadosztály menetrendjét, azon belül a csapatunkat érintő dél-nyugati csoport sorsolását is, amely alapján eldőlt, hogy hazai pályán kezdjük a szezont, az utolsó odavágóra a Kaposvár érkezik majd az Ercsi útra, de a visszavágókból is lejátszásra kerül két mérkőzés még 2023 végén.

Részletek

Bíztató teljesítmény az első edzőmeccsen – NBIII

Július első napján 11 órai kezdéssel a Kozármisleny NB II csapatát fogadtuk edzőmérkőzésen az Ercsi úti sporttelepen. Ellenfelünk a sikeresen megvívott osztályozó után Acél Zoltán irányításával egy nyugodtabb idényre készül a Nemzeti Bajnokság második osztályában. A hazai Érdi VSE is egy kis átalakuláson megy át. Voltak távozók (Pallagi, Gajda, Fügedi) és vannak újonnan érkezők (Juhász,…

Részletek

Romics Ervinnel értékeltük az évet!

Évértékelő „sorozatunk” mostani részében az egyesület szakosztály-vezetőjét Romics Ervint invitáltam egy kis kötetlen beszélgetésre. A több éves munkakapcsolat okán és Ervin bácsi engedélyével (minden tisztelet megadása mellett!) tegeződő a viszonyunk ezért a beszélgetésünk is ebben stílusban zajlott. Tősgyökeres érdi család tagjaként nőttél fel. A családi hagyomány a lokálpatriotizmus és a sport szeretete is része a…

Részletek