Jön a második edzőmeccs – NBIII
A Dunaújváros csapata ellen folytatja a csapat a felkészülési mérkőzések sorát.
A Dunaújváros csapata ellen folytatja a csapat a felkészülési mérkőzések sorát.
Július első napján 11 órai kezdéssel a Kozármisleny NB II csapatát fogadtuk edzőmérkőzésen az Ercsi úti sporttelepen. Ellenfelünk a sikeresen megvívott osztályozó után Acél Zoltán irányításával egy nyugodtabb idényre készül a Nemzeti Bajnokság második osztályában. A hazai Érdi VSE is egy kis átalakuláson megy át. Voltak távozók (Pallagi, Gajda, Fügedi) és vannak újonnan érkezők (Juhász,…
Június 23-25 között Salzburgban a nemzetközi „Itzlinger Sommercup” elnevezésű labdarúgó tornán vett részt korosztályos csapatunk. A mieink mellett Osztrák, Német, Lengyel, Szlovák, Bosnyák, Szlovén nemzetiségű csapatok kaptak meghívást a rangos tornára. A Magyarországot képviselő Érdi VSE csapata teljesítményével és hozzáállásával kiérdemelte a többi nemzet csapatainak elismerését. Egy aprócska szerencsével még a végső győzelemre is esélyes…
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a 2023/24-es idényre vonatkozó csoportbeosztást.
Június 17-én szombaton benépesült az Ercsi úti sporttelep. Reggel 9 órától az Érdi VSE labdarúgó szakosztályának rendezésében „Családi nap”-ra gyülekeztek kicsik és nagyok.
Felnőtt csapatunk évértékelésének utolsó „felvonásához” érkeztünk. A szakmai és vezetői értékelés után most egy kis kerekasztal beszélgetésre hívtam négy játékosunkat, akik készséggel válaszoltak pár kérdésre. Beszélgető partnereim Némó, Boti, Szabi és Göbi vagyis Németh Gábor, Pallagi Botond, Pál Szabolcs és Göblyös Dániel.
Hétfőn játszották a futsal NB III. rájátszásának visszavágóját, ahol csapatunk a WPS MEISTER-ÉRD-SZISE az AIRNERGY ellen lépett “parkettára” és sajnos 4:2 arányú vereséget szenvedett. Ezzel elmaradt a feljutás, de jövőre megint megcélozzuk az NB II-t. Hajrá Érd!
Megsüvegelendő eredményt ért el U-16-os csapatunk ebben a bajnokságban. Serfőző István edző kezei alatt egész évben dobogós helyen álltak fiataljaink és a végelszámolásnál a dobogó harmadik fokára állhattak fel. Már régóta vártunk ehhez hasonló sikerre — reményeink szerint folytatódik– a következetes építkezésnek (U-7-től egészen U-19-ig) betudhatóan lassan, de biztosan látható eredménye van. A siker „kovácsát”…
Felnőtt Női csapatunk komoly tartásról tett tanúbizonyságot az utolsó mérkőzésén. A szünetben még két gólos hátrányban voltak a Tárnok vendégeként. A második játékrészben viszont ellenállást nem tűrően megfordították a mérkőzés eredményét és bravúros győzelmet arattak. A rájátszásban 8 mérkőzésből 4 győzelem és 2-2 döntetlen és vereség a mérleg, 18 rúgott és 11 kapott góllal, csak…
Évértékelő „sorozatunk” mostani részében az egyesület szakosztály-vezetőjét Romics Ervint invitáltam egy kis kötetlen beszélgetésre. A több éves munkakapcsolat okán és Ervin bácsi engedélyével (minden tisztelet megadása mellett!) tegeződő a viszonyunk ezért a beszélgetésünk is ebben stílusban zajlott. Tősgyökeres érdi család tagjaként nőttél fel. A családi hagyomány a lokálpatriotizmus és a sport szeretete is része a…