Siker az utolsó hazai felkészülési meccsen – NBIII
A bajnoki rajt előtti utolsó hazai környezetben megrendezett edzőmérkőzésen a Hatvan FC csapata látogatott az Ercsi útra.
A bajnoki rajt előtti utolsó hazai környezetben megrendezett edzőmérkőzésen a Hatvan FC csapata látogatott az Ercsi útra.
Felnőtt csapatunk szombaton 11:00 órai kezdettel lejátszotta második felkészülési mérkőzését is. Ellenfelünk a Dunaújváros csapata volt de magára a mérkőzésre Pálhalmán került sor. Érdekesség, hogy mai ellenfelünkkel a bajnokság során is “farkasszemet” nézünk majd a 13. fordulóban hazai környezetben.
A Magyar Labdarúgó Szövetség péntek délelőtt tette közzé a harmadosztály menetrendjét, azon belül a csapatunkat érintő dél-nyugati csoport sorsolását is, amely alapján eldőlt, hogy hazai pályán kezdjük a szezont, az utolsó odavágóra a Kaposvár érkezik majd az Ercsi útra, de a visszavágókból is lejátszásra kerül két mérkőzés még 2023 végén.
A Dunaújváros csapata ellen folytatja a csapat a felkészülési mérkőzések sorát.
Július első napján 11 órai kezdéssel a Kozármisleny NB II csapatát fogadtuk edzőmérkőzésen az Ercsi úti sporttelepen. Ellenfelünk a sikeresen megvívott osztályozó után Acél Zoltán irányításával egy nyugodtabb idényre készül a Nemzeti Bajnokság második osztályában. A hazai Érdi VSE is egy kis átalakuláson megy át. Voltak távozók (Pallagi, Gajda, Fügedi) és vannak újonnan érkezők (Juhász,…
Június 23-25 között Salzburgban a nemzetközi „Itzlinger Sommercup” elnevezésű labdarúgó tornán vett részt korosztályos csapatunk. A mieink mellett Osztrák, Német, Lengyel, Szlovák, Bosnyák, Szlovén nemzetiségű csapatok kaptak meghívást a rangos tornára. A Magyarországot képviselő Érdi VSE csapata teljesítményével és hozzáállásával kiérdemelte a többi nemzet csapatainak elismerését. Egy aprócska szerencsével még a végső győzelemre is esélyes…