Június 23-25 között Salzburgban a nemzetközi „Itzlinger Sommercup” elnevezésű labdarúgó tornán vett részt korosztályos csapatunk. A mieink mellett Osztrák, Német, Lengyel, Szlovák, Bosnyák, Szlovén nemzetiségű csapatok kaptak meghívást a rangos tornára. A Magyarországot képviselő Érdi VSE csapata teljesítményével és hozzáállásával kiérdemelte a többi nemzet csapatainak elismerését. Egy aprócska szerencsével még a végső győzelemre is esélyes fiataljaink végül a bronzérmet szerezték meg. Gratulálunk a játékosoknak és a szakvezetőknek a szép siker eléréséhez és köszönjük, hogy tovább erősítették egyesületünk hírnevét.
Egy kicsit részletesebben a három napról…
23-án pénteken még a torna megkezdése előtti napon a „küldöttség” a festői szépségű Felső Ausztriai Mondsee tónál tett egy kis kirándulást. A látvány és a jó hangulat feldobta a srácokat. Kijelenthető, hogy emlékezetes és remek program volt a gyerekek és a felnőttek számára is.
24-én szombaton délelőtt (a torna csak délután vette kezdetét) stadion látogatáson vettek részt a csapat tagjai és kísérőik a Bajnokok Ligájában is részt vevő FC Red Bull Salzburg Arénában. A srácok bemehettek az öltözőbe, a sajtó szobába, de talán legnagyobb élményként a pályára is kimehettek, ahol megannyi sztárcsapat lépett pályára az elmúlt hónapokban. Ennél jobb ráhangolás nem is kell a délutáni meccsek előtt.
…és délután kezdetét vette a torna!
A csoport mérkőzések:
Érdi VSE- TSV Bad Reichenhall (Német) 5:1
Érdi VSE- FK Rudar Breza (Bosnyák) 0:0
Érdi VSE- ASV Salzburg I. (Osztrák) 1:1
A torna másnap 25-én folytatódott és volt még egy csoport mérkőzésünk…
Érdi VSE- FK Stino Banska Stiavnica (Szlovák) 5:0
Ezzel az eredménysorral csapatunk megnyerte a csoportját 8 pontot gyűjtve és imponáló 11-2 gólarányának köszönhetően.
Negyeddöntő: Érdi VSE- FK Lokomotíva Trnava (Sziovák) 2:0
Elődöntő: Érdi VSE- SV Laufen (Német) 1:1 büntetőkkel: 4:5
Bronz mérkőzés: Érdi VSE- BTS Rekord Bielsko Biala (Lengyel) 3:1
Az Itzlinger Sommercup dobogósai: I.helyezett: Nürnberg (Német)
II. helyezett: SV Laufen (Német)
III. helyezett: Érdi VSE (Magyar)
Külön örömünkre szolgált még, hogy a torna legjobb kapusának csapatunk hálóőrét SZALATNYAY CSOMA-tválasztották! Gratulálunk Csoma!

Egyesületünk köszönetét fejezi ki a túra során segítséget nyújtó szülőknek. Gratuláció mindenkinek aki részt vett ebben a szép sikerben. Hajrá Zöld! Hajrá Érd!
„Fejlődésünk szempontjából sikeres nemzetközi tornán vagyunk túl. Picit több szerencsével a torna győzelemre is esélyesek lehettünk volna. A mutatott játékunk alapján nincs okunk a szégyenkezésre. Nem kell annál nagyobb elismerés mint, hogy az összes ellenfelünk szakvezetői „egekig” dicsérték játékosainkat. Nagyon büszkék vagyunk a srácokra. Ezzel a sikerrel a játékosok megkoronázták az egész idényt.”
-foglalta össze a Zsigmond László és Kertész Bence edző páros