2018. február 18.

Kárász góljával a Ceglédet is legyőztük!

Ötödik felkészülési mérkőzésén is megőrizte veretlenségét az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata, amely a Merkantil Bank Liga NB II hatodik helyén telelő Ceglédi VSE vendégeként győzött Kárász Krisztián hajrában szerzett találatával.

Szűkült a maródiak listája, s már csak a betegséggel küzdő Ország Péter és Németh Gábor Vince, valamint a kisebb sérülést szenvedő Pál Szabolcs nem volt bevethető a Cegléd ellen, két héttel a tavaszi bajnokit megelőzően.

A mérkőzés elejénaz érdieknél volt többet a labda, ám eleinte a veszélyesebb helyzetek Kertész Ferenc kapuja előtt adódtak, de a csapatkapitány jól mozdult ki, s menteni tudott. A túloldalon pedig Kelemen Patrik két távolabbi kísérlete jelentett veszélyt Tulipán Ákos kapujára. Míg Csiszár Zoltán egy baloldali szögletet fejelt a kapuba, ám a játékvezető lökés miatt szabálytalannak ítélte a találatot. Az első játékrész nem hozott több lehetőséget, így gól nélküli döntetlennel pihentek a csapatok.

Kelemen Patrikék harcos meccset játszottak Cegléden!

A fordulás után Kalmár Domonkos és Tárkányi Gergő érkezett a csapatba Balázsovics Máté és Kónya Benjámin helyett, majd a folytatásban Borek Norbert, Ebedli Zoltán, Füzér Zoltán és Hegedüs Norbert is lehetőséget kapott.

A második játékrészben egyértelműen uraltuk a játékot, s több nagy lehetőség közül Kárász Krisztián háromszor, Tárkányi Gergő egyszer találta el a kaput, ebből pedig egy remek kiugratás után a 81. percben Kárász remekül emelt át Tulipán felett, megszerezve ezzel a vezetést az érdieknek.

Kárász Krisztián döntött a Cegléd ellen

A folytatásban is a vendégek előtt adódtak lehetőségek, ám a kapusoknak már kevesebb dolguk maradt, így az Érdi VSE a Szolnok és a Budaörs másodosztályú csapatai után a Ceglédet is legyőzte.

– Egy harcos meccs volt, szoktam mondani, hogy ahogy megyünk kelet felé, egyre keményebb a foci. Az első félidőben uraltuk a játékot, rúgtunk is egy gól, amit nem adtak meg. De

a játék volt a fontos, ezzel kapcsolatban pedig bizakodó vagyok.

Itt nem az a fontos, hogy nyerünk-e és ha igen mennyire, hanem a játék, az pedig biztató – értékelt Limperger Zsolt.

Folytatás február 24-én, 13 órakor hazai környezetben, amikor Limperger Zsolt együttese a Tiszakécskét látja vendégül.

KÉPGALÉRIA ITT!

Kárász góljával a Ceglédet is legyőztük!

Közzétette: Érdi VSE – 2018. február 19.

Felkészülési mérkőzés
Ceglédi VSE (NB II)–Érdi VSE 0–1 (0–0)
CVSE: Tulipán – Nagy Zs., Peszmeg, Viral, Wild – Ágoston, Peres, Györe, Majoros – Fehér M., Kerekes
Csereként pályára léptek: Valkovszki, Cseh, Krajcz
Vezetőedző: Klausz László

Érdi VSE: Kertész F. – Kárász, Bozsoki, Csiszár, Pintér N. – Kónya, Koós – Balázsovics, Pallagi, Melczer – Kelemen P.
Cyereként pályára léptek: Borek (kapu), Tárkányi, Kalmár, Hegedüs N., Ebedli, Füzér
Vezetőedző: Limperger Zsolt

Gólszerző: Kárász (81.)