Nem Sikerült a Bravúr a Második Helyezett Ellen – U19

Vasárnap délután a bajnokság második helyezettje ellen léptünk pályára. Bár csapatunkat nem nyomasztotta az esélyesség terhe, az első játékrészben ez nem mutatkozott meg eredményesen. Az első lehetőség ugyan előttünk adódott, de nem tudtuk kihasználni, ezt követően pedig a hazai csapat gyors támadói ellen nem találtuk az ellenszert. Az Újbuda kétgólos vezetésre tett szert a szünetig….

Részletek

U19-es Csapatunk Bravúros Fordítással Győzött!

Az első húsz perc nehézségekkel indult számunkra, hiszen a hazai csapat gyorsan kétgólos előnyt szerzett, és csak a szerencsénknek köszönhettük, hogy nem nőtt tovább a hátrányunk. A félidő közepére azonban feljavultunk, és elkezdtük kihasználni a helyzeteinket. Bár a hazai csapat előtt adódtak lehetőségek, a gólokat már mi szereztük, így döntetlennel zártuk az első félidőt. A…

Részletek

Győzelem a Közvetlen Rivális Ellen! – U19

Szombat reggel hazai pályán fogadtuk a Mór csapatát, amely a tabellán közvetlenül előttünk állt, három pont előnnyel. Ellenfelünk fizikailag erős csapat, de ezúttal a fizikai fölényük nem tudott előnyt jelenteni számukra. A mérkőzés során a játékot mi uraltuk, és ennek eredményeként az első félidőben sikerült megszereznünk a vezetést. A második játékrészben tovább növeltük előnyünket, jó…

Részletek

Fájó pontvesztés – U19

Szombat délelőtt őszies, esős időben léptek pályára a csapatok. Már az első perctől dominált csapatunk, amit a magas labdabirtoklási arány is alátámasztott, helyzetekkel, lehetőségekkel tarkítva. Ennek hozadékaként nem meglepő, hogy a vezetést is megszereztük. Sajnos nem sikerült eldönteni a meccset az első játékrészben. A második félidőben is az Érdi csapat irányította a játékot, de a…

Részletek

Pontrúgások mérkőzése – U19

A szomszédvári rangadón egymásnak estek a csapatok. A vendég érdieknek időbe tellett mire alkalmazkodtak a rossz minőségű pálya talajához. Mégis egy Horváth Á. ellen elkövetett szabálytalanság után megítélt büntetőből, melyet Terejánszki higgadtan értékesített a vendég csapat szerzett vezetést. A gól után a hazaiak mezőnyben átvették az irányítást és egy szöglet utáni kavarodásból egyenlítettek. A szünet…

Részletek

Gólzáporos győzelem! – U19

A játékosok ízelítőt kaptak a Premier League hangulatából. Senki ne gondoljon nagy csodára, sajnos csak az időjárás emlékeztetett az angol bajnokságra. Az érdi csapat már a kezdő sípszótól meggyőzően és eredményesen játszott, aminek eredményeként 5 gólos előnnyel zárták a félidőt. A második játékrészt is ott folytatták, ahol az elsőt abbahagyták. A cserék után (60. perc)sem…

Részletek

Foci Matiné az Ercsi úton

 Két korosztályunk is pályára lépett szombaton délelőtt hazai környezetben.Első mérkőzésen U-19 csapatunk a Pénzügyőr alakulatát fogadta.Második mérkőzésen U-14 csapatunk a Százhalombattai VUK SE -t látta vendégül. Sajnos mind a két ellenfelünk “visszaélt” vendégszeretetünkkel és elvitték Érdről a bajnoki pontokat.

Részletek