Két korosztályunk is pályára lépett szombaton délelőtt hazai környezetben.Első mérkőzésen U-19 csapatunk a Pénzügyőr alakulatát fogadta.Második mérkőzésen U-14 csapatunk a Százhalombattai VUK SE -t látta vendégül. Sajnos mind a két ellenfelünk “visszaélt” vendégszeretetünkkel és elvitték Érdről a bajnoki pontokat.
U-19
Érd-Pénzügyőr 2-5
A zöld-fehér csapatok találkozóján a vendégek irányították többnyire a mérkőzést. Az első félidőben még tartottuk a lépést a fővárosiakkal de az ő szájuk íze szerint alakultak a dolgok. A második játékrész sem hozott változást így elkerülhetetlen lett a vereség.
A célunk ezeknek a játékosoknak a felnőtt csapatba való integrálása! Még az út elején járunk viszont az edzéslátogatáson változtatni szükséges a játékosoknak!!
– foglalta össze Limperger Zsolt.
U-14
Érd- Százhalombattai VUK 2-3
Kiegyenlített mérkőzést játszottunk a szomszédvári rangadón. A helyzeteivel jobban sáfárkodó vendégek elvitték mind a három bajnoki pontot.
Első bajnoki mérkőzésünkön sajnos vereséget szenvedtünk. Egy tüzes, de remek hangulatú mérkőzésen. Szoknunk kell még a bajnokság légkörét, taktikailag és erőnlétileg sokat kell még fejlődnünk, de jó úton járunk. Az első félidő kimondottan tetszett, a másodikban viszont kicsit elfáradtunk. Sok technikai illetve taktikai hibát vétettünk, ennek lett az eredménye a vereségünk.
– értékelt Kertész Bence.