A hőn áhított siker!

Győzelemmel, sőt, ha úgy vesszük kettős győzelemmel zárta az őszi idényt az Érdi VSE felnőtt női együttese, hiszen a Pest megyei ¾ pályás bajnokság nyugati csoportjában a Piliscsaba SE-t 5–0-ra győzte le, valamint a Szentendrei VSE elleni elmaradt mérkőzésért is megkapta a három pontot, 3–0-s gólkülönbséggel.

Remekül kezdett az Érdi VSE felnőtt női csapata az őszi utolsó mérkőzésén, hiszen Bakonyi Lilla negyed óra után betalált a Piliscsaba kapujába, majd öt perccel később saját maga és csapata góljainak számát is megduplázta. Sőt, a szünetre négygólos előnnyel vonultak az érdiek, hiszen a 24. percben Lőrincz Teréz, a 38.-ban Balogh Cintia is bevette a vendégek kapuját.

A fordulás után továbbra is remekelt a hazai együttes, ám az 5–0-s végeredményt az utolsó tíz percben Lőrincz Teréz állította be.

– A hőn áhított első győzelem! Nagyon vártuk. A mérkőzés elején nem gondoltam volna, hogy öt nullás siker lesz a vége, kiegyeztem volna egy kétgólos győzelemmel, de valamiért mégis biztos voltam benne, hogy ezt a meccset megnyerjük. Úgy is küldtem fel a csapatot, hogy itt a lehetőség, utolsó őszi meccs, hazai pályán. A Piliscsaba ott van a közelünkben a tabellán, ebből kifolyólag, a halásztelkiekkel megerősödve, hiányzók nélkül játszottunk. Végül

gólparádét rendeztek a lányok, elég sok jó teljesítmény volt, mindenki saját játékán felül teljesített

– mondta Takács György.

– Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy kell: rámentünk az ellenfélre, ráerőltettük az akaratunkat a Piliscsabára és már hátulról elkezdtük a támadások építését. Volt labdajáratás, úgyhogy

nem csak az eredmény volt tetszetős, hanem a mutatott játék is,

ez pedig hozta az eredményt, pedig a Piliscsaba kapusa ezúttal is jól védett. Ugye tavaly kivédte a szemünket, de most Bakonyi Lilla kétszer is betalált neki, így ez talán az ő kedvét is megszegte. Kijátszott szituációk után lőttük a góljainkat, szóval ő nem okolható – tette hozzá az Érdi VSE felnőtt női csapatának edzője.

Az Érdi VSE női együttese a pályán idei első győzelmét aratta, a Törökbálinti LASE elleni döntetlen mellett, ám a Szentendrei VSE elleni találkozót az ellenfél nem tudta lejátszani, így az érdiek hét pontot gyűjtve a hatodik helyen állnak a tabellán.

Pest megyei ¾ pályás női bajnokság, Nyugati csoport, 9. forduló
Érdi VSE–Piliscsaba SE 5–0 (4–0)
Gólszerzők: Bakonyi Lilla (15., 20.), Lőrincz Teréz (24., 71.), Balogh Cintia (38.)
Jók: az egész csapat