Az idegenbeli éllovast fogadjuk!

Az Érdi VSE felnőtt NB III-as csapata a Nyugati csoport 15. fordulójában, az őszi idény utolsó mérkőzésén fogadja a Videoton FC második csapatát.

Ha csak az előző heti eredményből indulunk ki, akkor nagy arányú hazai győzelem várható, hiszen a Videoton FC II legutóbb a Pápai Perutz FC-vel szemben maradt alul honi környezetben 4–0-ra, míg az érdiek Felcsútongyőzték le a Puskás Akadémia FC II-t ugyancsak 4–0-ra.

Ám, ha a további eredményeket is megtekintjük, akkor már nem várható ennyire sima ütközet, miután a székesfehérváriak nem véletlenül állnak a tabella ötödik helyén nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel. Többek között Ajkán 3–1-re, Kaposváron 1–0-ra, Veszprémben és Andráshidán is győzött a kis Vidi, amely emellett a Gyirmót FC Győr II és a Csorna vendégeként is három pontot vihetett haza. Ebből kifolyólag jól látszik, hogy idegenben mennyivel jobban megy a fehérváriaknak, hiszen otthon csak a THSE-Szabadkikötőt és a Pénzügyőrt győzték le, valamint a Dunaharaszti MTK-val 2–2-es döntetlent játszottak. Azaz idegenben a teljes bajnokságot tekintve a legjobban szerepel Toldi Gábor csapata. Hazai pályán a PAFC II-től, a III. kerületi TVE-től, a Csepel FC-től és a Pápától kaptak ki, valamint egyetlen idegenbeli vereségüket a BKV Előre ellen szenvedték el.

– A visszajátszók száma kérdéses, de az biztos, hogy kettőzött erővel érkezik a Vidi, hiszen múlt héten kapott egy négyest a Pápától.  Nekünk meg az a feladatunk, hogy hazai pályán egy hasonló játékot tudjunk produkálni, mint múlt héten a Puskás Akadémia FC II ellen – mondta Limperger Zsolt.

Az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának őszi idényében utolsó (előtti) hazai mérkőzésére készül, a november 19-én, 13 órakor kezdődőd találkozóval, hiszen a 16. fordulóban lejátszandó, Gyirmót FC Győr II elleni mérkőzés hivatalosan már a tavaszi évad első mérkőzése lesz november 26-án, 13 órakor. Az érdiek naptári évzárója a november 29-i, UFC Nagykanizsa elleni Magyar Kupa-mérkőzés lesz.

A november 19-én, 13 órakor az Ercsi úti Sporttelepen (2030 Érd, Ercsi út 34.) kezdődő Érdi VSE-Videoton FC II mérkőzést az erdivse.hu-n élőben közvetítjük. A találkozót Sipos Tamás vezeti, segítői Imrő János és Molnár István lesznek.

A felnőtt NB III-as csapat mellett a hétvégén csupán öt egység lép pályára az Érdi VSE-től. A Pest megyei harmadosztály délnyugati csoportjának 13. fordulójában a második csapat a Bugyi SE II vendégeként lép pályára vasárnap 13 órakor.

Az U119-es és U17-es egységek november 18-án, szombaton 12 és 10 órakor játszanak a Dunaharaszti MTK-val térségi rangadót az Ercsi úti Sporttelepen, míg az U15-ös és U14-es alakulatok ugyancsak szombaton 12 és 10 órakor Csákváron vendégszerepelnek.