Szép cselek és bravúrok
Már a harmadik OTP Bank Bozsik Program fesztivált rendeztük meg tavasszal az U7-es, U8-as és U9-es korosztályok számára az Ercsi úti Sporttelepen.
Már a harmadik OTP Bank Bozsik Program fesztivált rendeztük meg tavasszal az U7-es, U8-as és U9-es korosztályok számára az Ercsi úti Sporttelepen.
Vereséget szenvedett a Diósdi TC vendégeként az ezúttal is több játékosát nélkülöző Érdi VSE U19 a regionális bajnokság középnyugati csoportjának 27. fordulójában.
Korai vezetés után 1–1-es döntetlent játszott idegenben a Szigethalom SC-vel az Érdi VSE U16-os csapata, melynek edzője szerint tanítványai jó úton vannak.
Kevesebb, mint három nap leforgása alatt két mérkőzést játszott az Érdi VSE U14-es együttese, amely előbb hazai pályán kapott ki 2–1-re a Biatorbágytól, majd idegenben győzte le 4–2-re a Balatonalmádit.
Idegenben győzte le Tollár Emese góljával 1–0-ra a Budaörs II-t az Érdi VSE felnőtt női labdarúgócsapata a Pest megyei ¾ pályás bajnokság alsóházi rájátszásának C-csoportjának ötödik körében.
Május 22-én, vasárnap 9.50-től rendezi meg évadzáró nyílt rapid sakkversenyét az Érdi VSE sakk szakosztálya az Ercsi úti Sporttelep klubhelyiségében.
Gyors első félidei gólváltás után a második játékrészben ismét az FC Nagykanizsa került előnybe az Érdi VSE vendégeként, majd hazai egyenlítés helyett a zalaiak 3–1-re megnyerték az NB III Nyugati csoportjának 35. fordulójában rendezett rangadót.
Egy pont is elég volt a már bajnok Dunaharaszti ellen az Érdi VSE sakkozóinak, hogy biztossá tegyék ezüstérmüket a Pest megyei Szupercsoportban.
Május 8-án, 17 órától az FC Nagykanizsát fogadja az Ercsi úton az NB III Nyugati csoportjának 35. fordulójában az Érdi VSE.
Gól nélküli első játékrész után folyamatosan javuló játékkal győzött 6–0-ra az Iváncsa KSE vendégeként az Érdi VSE U13-as csapata.