Bár a Kelen SC III már 2–0-ra is vezetett, de nem adta fel az Érdi VSE felnőtt női csapata, amely felállt a hátrányból és 4–2-es sikerrel őrizte meg hibátlan mérlegét a rájátszás C-csoportjának hetedik körében.
„Jól kezdtük a mérkőzést, meg voltak a lehetőségeink, hogy null nullnál is gólt szerezzünk, de ez nem sikerült. Ugyan ellenfelünk két gólt is szerzett az első játékrészben, a szünet után már gördülékenyebb játékkal jutottunk el a kapuig és szereztünk gólokat, amivel átvettük az irányítást a mérkőzés felett, illetve szereztük meg a győzelmet. Kettő nullás hátrányból felállni nem kis tett és hatalmas erőfeszítésbe kerül, de ezt ezúttal csapatként akartuk és csináltuk meg”
– Molnár László.
Pest megyei női ¾ pályás bajnokság, alsóház, C-csoport, 7. forduló
Kelen SC III–Érdi VSE 2–4 (2–1)
Gól: Tollár Emese (34., 77. perc), Szekér Anita (45., 80. p.)