Izzadtságszagú győzelem!

Felnőtt csapatunk téli alapozásának soron következő fontos állomása volt a szombati Meton-FC Dabas SE elleni felkészülési mérkőzés. Játékosaink a felkészülés közepén tartanak és az elvégzett munka éreztette hatását a mérkőzésen. A múlt heti mérkőzéshez hasonlóan Ebedli Zoltán még mindig nem számíthatott sérülés miatt Németh Gábor, Pallagi Botond és Kürti Zsolt játékára.

Részletek

Vendégünk volt a Fradi!

A Ferencvárosi Torna klub partner egyesületeként lehetőség nyílt rá, hogy U-12-es csapatunk megmérkőzőn az ország legnépszerűbb egyesületének hasonló korosztályú csapatával. Zsigmond László és Kertész Bence által edzett érdiek egyszerre két mérkőzést is játszottak (a kereteket ketté osztották!) a Lengyel Béla és Gyémesi Árpád által felkészített fővárosiak ellen. A zöld-fehérek-mind a két egyesület színe azonos- összecsapásain magabiztos Ferencvárosi győzelem…

Részletek

Elkerülhető vereség az első edzőmérkőzésen!

Felnőtt csapatunk edzőmérkőzésen fogadta az NB III.Közép csportjának középmezőnyéhez tartozó Monor SE csapatát. Az Ebedli-Csiszár duó által edzett érdiek a csúcsterhelésnek szánt „edzőtábort” magában foglaló hetet zárta ezzel a mérkőzéssel. A hazai csapat helyzetét nehezítette még, hogy sérülés miatt a vezetőedző nem számíthatott Németh Gábor, Pallagi Botond és Kürti Zsolt játékára sem.

Részletek

In memoriam Dezső…avagy egy csapatépítő emlékei!

Az alapozó időszak monotonitását megszakítandó disznó (Dezső) vágással egybekötött csapategységet építő programot tartott felnőtt csapatunk szombaton. Az állat megnevezését az 1969-es filmszatíra „A tanú” c. magyar filmből kölcsönöztem. A program reggel 7:00 kor kezdődött….illetve kezdődött volna de egy pici malőr csúszást eredményezett. A megbeszéltek szerint „Dezsőt” a kapitány Kertész Fecó és belső védőnk Pallagi Boti…

Részletek

Újra a fedélzeten Limperger Zsolt!

A szünetben sem állt meg a munka az egyesület életében. Sajnálatos módon az U-19 es csapatunk szakmai vezetésében változás történt. Az ÉVSE utánpótlás vezetése és Váczy Bálint edző közös megegyezéssel szerződést bontott. Az Érd Városi Sportegyesület köszönetét fejezi ki Váczy Bálintnak az eddigi munkájáért és sok sikert kíván további pályafutásához. Az új edző kiléte sem…

Részletek

XII. Borbély Ákos emléktorna

U-11 es csapatunk december 29.-én a DNS sportközpontban vett részt a mostanra hagyományossá váló Borbély Ákos emlékére rendezett tornán. Csapatunk a 3. helyen végzett és két különdíjat is bezsebelt. Mi adtuk a „Torna gólkirályát” (Schneller Marco) és a „Torna legjobb kapusát”(Végvári Levente) is. Gratulálunk a csapatnak és külön gratuláció jár a két különdíjasnak.

Részletek

A foci előtt is van élet?

A cikk címét direkt kérdésként tettem fel. A válasz bármilyen meglepő nekünk futball megszállottaknak …igenis…. VAN! Erre tökéletes példa U 12/13 as csapataink mai programja (18-a szombat). Talán feltűnt a dátum. Igen igen a várva várt VB döntő napja! Mielőtt viszont elmerültek volna fiataljaink a világ labdarúgásának legjobban várt döntőjének megtekintésében… ELŐTTE … közös csapategységet erősítendő…

Részletek

A női felnőtt csapat is befejezte az idei nagypályás küzdelmeket.

Hazai pályán fogadta idei utolsó ellenfelét női felnőtt csapatunk. Lányaink a Pátyi SE legjobbjai ellen zárták az őszi idényt. Sikeresen! A csípős hidegben az érdi csapat melegedett be hamarabb és már negyedóra játék után megszerezte a vezetést. Az előny tudatában lányaink nem adták ki kezükből a kezdeményezést és ennek eredményeként még a félidő előtt megduplázták…

Részletek