Vállalható vereség
Kiélezett, fordulatos mérkőzésen kapott ki az Érdi VSE családi napján az U16-os lány együttes az FC Ajkától a korosztályos első osztályú háromnegyedpályás bajnokság északnyugati csoportjának hatodik körében.
Kiélezett, fordulatos mérkőzésen kapott ki az Érdi VSE családi napján az U16-os lány együttes az FC Ajkától a korosztályos első osztályú háromnegyedpályás bajnokság északnyugati csoportjának hatodik körében.
Az első félidőben kétgólos hátrányba került, a fordulás után pedig nem sikerült megfordítani a Szigetszentmiklósi TK elleni mérkőzést az Érdi VSE U17-es alakulatának a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának hetedik körében.
Az elmúlt három mérkőzésen egyaránt vereséget szenvedett, ám javította a korábbi botlásokat az Érdi VSE U15-ös együttese, amely hátrányból felállva verte három góllal a Szigetszentmiklósi TK-t hazai pályán.
Rengeteg helyzetet dolgozott ki és a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét az Érdi VSE U14-es együttese a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának hetedik körében, ám Habos Gergely együttese „csak” 6–0-ra győzött.
Fordulatokkal tarkított találkozón játszott 4–4-es döntetlent az Érdi VSE U19-es csapata a Szigetszentmiklós vendégeként a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának hetedik fordulójában.
Az Érd Tv riportja a 2017.10.14-én, az Ercsi úti Sporttelepen az Érdi VSE szervezésében tartott Családi napról, illetve galéria Balogh István fotóiból.
A harmadosztály nyugati csoportjának tizedik fordulójában az Érdi VSE a Dunaharaszti MTK-t látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen október 14-én, szombaton, 15 órától.
Ifjabb Novák Ferenc Csákváron szerepelt az U16-os lány csapattal, ahol az együttes Horváth Melitta tizenegy góljával szerezte meg története első győzelmét, ezért az edzőt Kertész Ferenc, az Érdi VSE NB III-as felnőtt csapatának kapitánya kísérte el a bepótolt Bozsik-program tornára az U7-es és az U9-es korosztályt.
Háromgólos hátrányból felállva aratott nyolcgólos sikert az Érdi VSE U16-os lány csapata, amely Horváth Melitta tizenegy (!!!) góljával nyert 12–4-re a Csákvári TK vendégeként az U16-os háromnegyedpályás bajnokság északnyugati csoportjának ötödik körében.
Az Érdi VSE U13-as együttese Diósdon vett részt hétvégén a Bozsik-program második körében.