Sóskúton vett részt az idei harmadik Bozsik-programon az Érdi VSE U7-es és U9-es csapata, ahol ifj. Novák Ferenc tizennégy labdarúgóval vágott neki a tornának.
– Ez most egy kisebb Bozsik-torna volt, kettéválasztották az alközpontot, Százhalombatta és mi is két csapattal, Törökbálint, Asterix és egy zsámbéki csapat vett részt. Mi az U7-es korosztályban hét fővel vettünk részt, azaz két csapatot tudtunk indítani, illetve egy játékos egy harmadik csapatba került. Az U9-nél is heten voltunk, azaz két játékost adtunk másik csapatba. Ügyesek voltak a srácok. Amiket gyakoroltunk, azokat éles helyzetben is sikerült megcsinálni, szóval látszik a fejlődés, de az U7-nél és az U9-nél is sok az új gyerek, ennek ellenére voltak biztató jelek a jövőre nézve – mondta ifj. Novák Ferenc.

Az U7-es korosztályban Mikó Máté, az U9-eseknél a kapus, Varga Sándor kapta a torna legügyesebb játékosának járó oklevelet az Érdi VSE-től.