Heti program: Kétszer is a pályán az NB III-as csapat
Az Érdi VSE nyolc mérkőzést vív az előttünk álló héten. A felnőtt NB III-as csapat a Nyugati csoportban kétszer is Budapesten vendégszerepel.
Az Érdi VSE nyolc mérkőzést vív az előttünk álló héten. A felnőtt NB III-as csapat a Nyugati csoportban kétszer is Budapesten vendégszerepel.
A gól nélküli első félidő után a második játékrész elején Kelemen Patrik góljával még az Érdi VSE vezetett, de Csizmadia Zoltán egyenlített, Horváth Péter pedig a Kertész Ferenc által védett tizenegyes utáni kipattanót pofozta be, végül az FC Ajka 3–1-re győzött, így az NB III Nyugati csoportjában a tizennyolcadik forduló után egypontos a hátránya a…
Miután a Pénzügyőr SE ellen elmaradt a 17. fordulóból rendezett tavaszi nyitány, az FC Ajkával vív rangadót az NB III Nyugati csoportjának 18. fordulójában az Érdi VSE. Cikkünk folyamatosan frissül!
2018. március 11. jeles nap mind az Érdi VSE, mind Érd Megyei Jogú Város, mind a Honvéd vízilabda csapatának életében. Ezen a napon ünnepli 80. szülinapját az Érdi VSE elnöke, a Honvéd vízilabdacsapatának korábbi szakosztály-igazgatója, jelenlegi technikai vezetője Novák Ferenc. Portré.
Hat mérkőzést játszott a felkészülés során az Érdi VSE. Az NB III Nyugati csoportjában azonos pontszámmal, de kevesebb nyert mérkőzéssel az éllovas Kaposvárhoz képest második helyen álló gárda a nyitókörben a harmadik helyezett Ajkát fogadja március 10-én, szombaton, 14.30-kor az Ercsi úti Sporttelepen.
Az időjárási körülmények és a pasaréti pálya alkalmatlansága miatt elhalasztották a Pénzügyőr SE-Érdi VSE mérkőzést az NB III Nyugati csoportjának 17. fordulójából.
Elszenvedte első vereségét a felkészülés során az Érdi VSE NB III-as nagypályás labdarúgócsapata. Limperger Zsolt együttese az ÉRD Arénában az NB II-ben szereplő 5 Stars Érdi VSE futsal ellen vívott barátságos mérkőzést.
Ötödik felkészülési mérkőzésén is megőrizte veretlenségét az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata, amely a Merkantil Bank Liga NB II hatodik helyén telelő Ceglédi VSE vendégeként győzött Kárász Krisztián hajrában szerzett találatával.
Az Érdi VSE NB III-as csapatánál folytatja pályafutását a 19 éves támadó, Kalmár Domonkos, aki a Pest megyei első osztályban szereplő Viadukt SE-Biatorbágy együttesétől érkezik.
3–2-es győzelmet aratott a Merkantil Bank Liga NB II kilencedik helyén telelő Budaörs ellen az Érdi VSE NB III-as csapata.