Győzelem, vezér áldozattal – NBIII

Vasárnap kora délután több hónap után újra NB III-as bajnoki mérkőzéstől volt hangos az Ercsi úti Sporttelep. A tabellán ugyanannyi ponttal előttünk álló Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő csapata volt a vendégünk a kicsit őszies időben. Játékosainkat a javítás lehetősége fűtötte a múlt heti felejthető produkció után. Ebedli Zoltán egyik szeme sír a másik nevetett, ugyanis eltiltás miatt…

Részletek

Vereség Pécsen – NBIII

Vasárnap kora délután folytatódott az NB III. Dél-Nyugati csoportjának küzdelmei. Az Érdi VSE felnőtt csapata a PTE-PEAC alakulatához látogatott. A felkészülés nem volt zökkenő mentes csapatunk számára, sérülések nehezítették az összecsiszolódást és öt távozó mellett ót érkező is átalakította az öltözőt. Ebedli Zoltán dolgát nehezítette, hogy Göblyös Dani és Csilus Ádám nem épült fel a…

Részletek

Bemutatjuk érkezőinket – NBIII

Mint általában minden átigazolási szezonban úgy most is változott felnőtt keretünk összetétele. A távozók mellett természetesen vannak érkezők is. Őket szeretnénk röviden bemutatni szurkolóinknak, szimpatizánsainknak. Eddigi „hagyományunkkal” ellentétben nem egyszerre mutatkoznak be új játékosaink, hanem a csapathoz érkezésük sorrendjében, egyesével. Az utolsó bemutatkozónk Csilus Ádám.

Részletek

Bemutatjuk érkezőinket – NBIII

Mint általában minden átigazolási szezonban úgy most is változott felnőtt keretünk összetétele. A távozók mellett természetesen vannak érkezők is. Őket szeretnénk röviden bemutatni szurkolóinknak, szimpatizánsainknak. Eddigi „hagyományunkkal” ellentétben nem egyszerre mutatkoznak be új játékosaink, hanem a csapathoz érkezésük sorrendjében, egyesével. Az utolsó előtti érkezőnk Katona Máté.

Részletek

Bemutatjuk érkezőinket – NBIII

Mint általában minden átigazolási szezonban úgy most is változott felnőtt keretünk összetétele. A távozók mellett természetesen vannak érkezők is. Őket szeretnénk röviden bemutatni szurkolóinknak, szimpatizánsainknak. Eddigi „hagyományunkkal” ellentétben nem egyszerre mutatkoznak be új játékosaink, hanem a csapathoz érkezésük sorrendjében, egyesével. Harmadikként Rónaszéki Botond kerül bemutatásra.

Részletek

Bemutatjuk érkezőinket – NBIII

 Mint általában minden átigazolási szezonban úgy most is változott felnőtt keretünk összetétele. A távozók mellett természetesen vannak érkezők is. Őket szeretnénk röviden bemutatni szurkolóinknak, szimpatizánsainknak. Eddigi „hagyományunkkal” ellentétben nem egyszerre mutatkoznak be új játékosaink, hanem a csapathoz érkezésük sorrendjében, egyesével. Másodikként Papp Kristóf kerül bemutatásra.

Részletek

Bemutatjuk érkezőinket – NBIII

Mint általában minden átigazolási szezonban úgy most is változott felnőtt keretünk összetétele. A távozók mellett természetesen vannak érkezők is. Őket szeretnénk röviden bemutatni szurkolóinknak, szimpatizánsainknak. Eddigi „hagyományunkkal” ellentétben nem egyszerre mutatkoznak be új játékosaink, hanem a csapathoz érkezésük sorrendjében, egyesével. A sort Kerta Dániellel kezdjük.

Részletek

Bíztató döntetlen – NBIII

Szombaton 11:00 órai kezdettel Tatabányán léptek pályára felnőtt játékosaink.Ellenfelünk az OPUS TIGÁZ Tatabánya az NB III. Észak-Nyugati csoportjának listavezetője. Tavaszias igazi futball időben játszhattak a csapatok. Érdi oldalról még mindig sérülések nehezítik a szakmai stáb munkáját.Göblyös, Németh és Szabó játékára sem számíthatott Ebedli Zoltán.

Részletek