Az edzőváltás utáni első mérkőzésünkön a tabellán előttünk álló Bonyhád-Majos együttesét fogadtuk hazai pályán. Domján Attila vezetőedző gondjait tetézte, hogy ezen a mérkőzésen eltiltás miatt nem számíthatott két alapemberünkre Németh Gáborra és Göblyös Dánielre. Ezek után a Kondor—Szabó, Papp, Kertai, Pintér—Juhász, Farkas, Morvai, Csilus, Katona—Monori kezdő futott ki a kezdő sípszóra.
2. perc: Szabó beadását kifejelték a vendég védők éppen Farkashoz, aki 25 méterről kapásból kapura lőtt. Az életerős löketet Budzsáklia üggyel-bajjal szögletre mentett.
4. perc: Ami érdi oldalon nem ment be az bonyhádi oldalon beakadt. Egy vendég támadás végén Pál A., 18 méterről a jobb felső sarokba bombázott. 0-1
23. perc: Katona passzolt Morvaihoz, aki 22 méterről lőtt a labda alig kerülte el a kaput.
31. perc: Preininger kapta az első sárgát.
Nem sok minden történt az első félidőben, de így is hátrányban mehettünk az öltözőbe. Csak a vendégoldalon történt változás a szünetben. Sajnovics maradt az öltözőben helyére Kugli állt be.
51. perc: Egy vendég szöglet után gyors kontrát vezetett az érdi csapat. Monori egyedül lépett ki a félpályáról és már csak a kapussal állt szemben, de gyatra megoldást választott és 10 méterről a kapu mellé lőtt. Óriási egyenlítési lehetőség maradt kihasználatlanul.
53. perc: A pár perce a pályára lépő Kuglit sérülés miatt le kellett cserélni helyette Vukk állt be a folytatásra.
54. perc: Csilus baloldali szabadrúgását Farkas a kapu torkából fölé vágta.
59. perc: Morvai kapott sárga lapot.
60. perc: Kovács ívelt baloldali szabadrúgásból a 16-os vonalára, Preininger lepörgette Pál A., elé a labdát, aki12 méterről a léc fölé lőtt.
64. perc: Csilus lövését tolta szögletre a vendég kapus.
65. perc: Katonát, Spinner váltotta.
67. perc: Simó helyett Sárosi állt be.
69. perc: Csilus baloldali szögletét Farkas megcsúsztatta és a hosszún Papp 7 méteres lövése a kapu fölé szállt.
76. perc: Farkas lement a pályáról, helyette Rónaszéki állt be.
77 .perc: A bonyhádi kapu előtti kavarodásban Rónaszéki sodorta kapura a labdát, de a vendég kapus védett. A kipattanót Szabó lőtte a kapu fölé.
79. perc: Preininger és Mácsik lement, helyettük Tóth, és Pál m., állt be. Mácsik időhúzásért sárga lapot kapott lemenetel közben.
82. perc: Csilus helyére Kertész B., állt be.
86. perc: Kertai kapott sárga lapot.
91. perc: Kertész B., 18 méteres szabadrúgásból alig lőtt a keresztléc fölé.
92. perc: Megtört a jég!! Morvai passzolt a jobb oldalon Rónaszékihez, aki a kapu elé adott és Monori 4 méterről a kapuba fejelt. 1-1
94. perc: És jött a csoda!! Kertész B., indította a jobb oldalon Szabót , aki középre ívelt, Papp visszafejelte a labdát az ötösre Monorihoz, aki Spinnerhez passzolt és a csereként beálló fiatal támadó 5 méterről a kapu közepébe lőtt. 2-1
95. perc: Pál A., kapta a meccs utolsó sárgáját.
Elképesztő végjáték után végre győzelemnek örülhetünk, ami jelen helyzetünkben igen fontos volt számunkra. Kicsit igazságtalan lett volna, ha a második félidei teljesítményünk után pont nélkül maradtunk volna. Domján Attila így győzelemmel mutatkozhatott be az érdi kispadon. Köszönjük kitartó szurkolóinknak a bíztatást.
Nem kezdődött jól számunkra a mérkőzés, mert egy szépségdíjas góllal hamar hátrányba kerültünk. Az első félidőben is mezőnyfölényben játszottunk, de ott még ez helyzetekben nem mutatkozott, inkább csak lehetőségeink voltak. A második félidőben egyre komolyabb nyomást tettünk az ellenfelünkre, akik teljesen visszazártak kapujuk elé és kontrákra rendezkedtek be. Végig nagyon akartuk ezt a győzelmet és úgy gondolom, hogy megérdemelten fordítottunk a végén.
-értékelt Domján Attila.
Jövő hétvégén az MTK Budapest II. csapatához látogatunk. A mérkőzés vasárnap 11.00-kor kezdődik. Hajrá Zöld! Hajrá Érd!
NB III. Dél-Nyugati csoport 25. forduló
Érdi VSE – Bonyhád-Majos 2-1 (0-1)
Gól: Monori (93.), Spinner (95.) ill. Pál (4.)