Heti program: Kezdődnek a bajnokságok!
Megkezdik a tavaszi idényt az Érdi VSE labdarúgócsapatai, a tollaslabdázók pedig Budapesten szerepelnek.
Megkezdik a tavaszi idényt az Érdi VSE labdarúgócsapatai, a tollaslabdázók pedig Budapesten szerepelnek.
Három nagypályás csapatunk is utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a hétvégi bajnoki főpróba előtt.
Hatcsapatos emléktornán szerepelt az Ebedli Zoltán által irányított U11-es korosztály, amely a Szent István SE által szervezett viadalon volt érdekelt.
A Pénzügyőr SE elleni elhalasztott bajnoki mérkőzés helyett a Füzesgyarmat ellen játszott volna az Érdi VSE, de a találkozó elmarad.
Az időjárási körülmények és a pasaréti pálya alkalmatlansága miatt elhalasztották a Pénzügyőr SE-Érdi VSE mérkőzést az NB III Nyugati csoportjának 17. fordulójából.
Előbb az U14-es gárda játszott a Bolha FTSE-Tárnokkal, majd egy-egy félidőt az U19-esek és az U17-esek is megvívtak a tárnokiakkal, végezetül a bajnoki rajt előtt két héttel az U15-ösök a Nagykovácsit fogadták az Ercsi úti Sporttelepen. A játéknapról készült képgaléria ide kattintva érhető el!
A szünetben még két góllal vezetett, de a fordulás után nem bírt a remeklő házigazdával az Érdi VSE, amely 2–0-ról kapott ki 5–2-re a Duna Aszfalt Tiszakécske VSE vendégeként a bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzésen.
Az Érdi VSE felnőtt NB III-as labdarúgó csapata utolsó felkészülési mérkőzését vívja a március 3-i, Pénzügyőr elleni bajnoki szezonrajt előtt. Az utánpótlás vasárnap három mérkőzést vív.
Elszenvedte első vereségét a felkészülés során az Érdi VSE NB III-as nagypályás labdarúgócsapata. Limperger Zsolt együttese az ÉRD Arénában az NB II-ben szereplő 5 Stars Érdi VSE futsal ellen vívott barátságos mérkőzést.
Eredetileg február 24-én, 13 órakor az Ercsi úti Sporttelep műfüves pályáján fogadta volna az Érdi VSE a Duna Aszfalt-TVSE együttesét, ám a felek változtattak, így Tiszakécskén lesz a mérkőzés.