A sereghajtó lesz a vendégünk
Vasárnap délután az NB III. Nyugati csoportjának sereghajtója a Zsámbéki SK lesz az ellenfelünk.
Vasárnap délután az NB III. Nyugati csoportjának sereghajtója a Zsámbéki SK lesz az ellenfelünk.
Sűrű a program felnőtt csapatunk számára. Máris itt az újabb megoldásra váró feladat a Kelen SC gárdájának legyőzése a célunk. Ehhez természetesen lesz hozzászólása vendéglátóinknak akik szeretnének feljebb lépni a veszélyzónából. Ősszel sima mérkőzésen szereztük meg a három bajnoki pontot és reméljük ezt a sikert meg tudjuk ismételni. Ebedli Zoltán lehetőségeit betegség és sérülések szűkítik.
Hétközi fordulóval folytatódik az NB III. Hazai környezetben fogadjuk a Felcsúti csapatot. Ellenfelünk kiválóan szerepel ebben az idényben. Jelen pillanatban a negyedik helyet foglalják el a tabellán, de még a dobogó is elérhető számukra. Az őszi összecsapásunkon Felcsúton hazai siker született (3-1) ezért is reménykedünk a visszavágásban. Ebedli Zoltán helyzetét nehezíti, hogy sérülések és betegség…
AZ NB III. Nyugati csoportjának következő fordulójában a III.ker. TVE lesz az ellenfelünk. A mérkőzés a Hévízi úti sporttelepen kerül megrendezésre 16:00 órától. Soros ellenfelükkel régóta vívunk nagy csatákat.
Vasárnap (19-én) 14:00 órai kezdettel a Csorna SE csapata lesz az ellenfelünk.
Az előttünk álló hétvégén megyei vetélytársunk a Budaörsi SC vendégei leszünk. A budaörsiek tavaly még egy osztállyal feljebb az NB II-ben csatároztak hétről hétre. Vendéglátónk jelenleg az NB III. Nyugati-csoportjának középmezőnyéhez tartozik. A hazaiak visszafogottabb eredménysora ne tévesszen meg senkit.
Vasárnap 14:00-ás kezdéssel a Zalaegerszeg második csapatát fogadjuk hazai környezetben. A két csapat őszi randevúján kétgólos érdi győzelemnek örülhettünk. Reményeink szerint most sem lesz másként.
Az NB III-as felnőtt csapatunknak vasárnap Kaposváron lesz „fellépése”. Kedvenceink a Nyugati csoport 9. helyezettjének lesznek a vendégei. Kaposvári Rákóczi felemás rajtot vett tavasszal.
AZ NB III Nyugati csoportjának tavasszal megrendezésre kerülő második fordulójában vasárnap 14:00 órai kezdettel hazai környezetben fogadjuk a Balatonfüredi FC csapatát.
Vasárnap az NB III. Nyugati csoportjának listavezetőjéhez látogat felnőtt csapatunk. Az Opus Tigáz Tatabánya kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően vezeti csoportunkat.