Kupa után Bajnoki folytatás – NBIII
Vasárnap délután megint hazai környezetben lép pályára felnőtt csapatunk.
Vasárnap délután megint hazai környezetben lép pályára felnőtt csapatunk.
Vasárnap hazai környezetben az Ercsi úti sporttelepen fogadjuk a Fehérvár FC II csapatát a 2023/24 évi NB III Férfi felnőtt labdarúgó bajnokság Dél-Nyugati csoportjának első mérkőzésén 17:30 órai kezdettel.
Az NB III Nyugati csoportjának záró fordulójában Székesfehérvárra látogatunk ahol a MOL-FEHÉRVÁR II csapata lesz az ellenfelünk.
A 2022-23 NB III. Nyugati csoportjának utolsó érdi mérkőzésén a hetedik helyen álló Bicske csapatát fogadja felnőtt csapatunk.
Vasárnap az év végi helyezés szempontjából igen fontos mérkőzés elé néz felnőtt csapatunk.
Szerdán is egy győri csapat volt az ellenfelünk és a sorsolás szeszélye folytán megint egy győri csapattal nézünk szembe. A Gyirmót második csapatánál vendégeskedünk szombaton 17:00-kor.
Megint hétközi fordulót rendeznek az NB III. Nyugati csoportjában. Egyesületünk vendége most a szebb napokat megélt Győri ETO második csapata lesz.
Vasárnap hosszú útra kell csapatunk. A Zala vármegyei Teskándra látogatunk és nem titkoltan szeretnénk visszatalálni a győzelmi ösvényre.
A Nyugati csoport harmadik helyezettje a Nagykanizsa lesz a vendéglátónk a szerdai fordulóban.