Időben ébredtünk – U12

Álmosan, ritmustalanul kezdtük a mérkőzést és meg is lett az eredménye. Ellenfelünk megszerezte a vezetést és az első pihenőig ez így is maradt. Némi változtatás után beindult a gépezet, jobb lett a mutatott játék és a gólok is potyogni kezdtek az ellenfél kapujánál. A jövőben figyelmesebbnek kell lenni és nem szabad előnyt adni az ellenfeleinknek….

Részletek

Vállalható vereség – U16

A bajnokcsapat otthonában a Tápiószentmártonban található Kincsem lovasparkban zártuk idegenbeli mérkőzéseinket. Nagy a különbség a két csapat között és ez a tabellán is meglátszik, de játékosaink nem feltartott kézzel mentek ki a pályára és bár vereséget szenvedtek, de hozzáállásukat nem érheti kritika. Gratulálunk ellenfelünknek a bajnoki címhez, ami teljesen megérdemelt. Jövő héten hazai pályán szépen…

Részletek

Szép siker a rangadón – U14

Szombaton délelőtt a csoport második helyét elfoglaló Diósd csapatát fogadtuk hazai pályán. A szomszédvárak csatája egyben rangadó is volt mivel az első helyezett játszott a másodikkal. Hamar magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és a vezetést is megszereztük, de ezután kiegyenlített játék folyt a pályán a szünetig. A második félidőben jól sáfárkodtunk a lehetőségeinkkel és Egri révén…

Részletek

Siker a kiesési rangadón – NBIII

Szinte az utolsó pillanatra hagytuk a kiesés elkerülésének megoldását. A múlt heti kisiklás után hazai pályán kellett pontot tennünk a kérdés végére. Ellenfelünk a szintén kiesés ellen menekülő Mohács csapata volt. Győzelem esetén nem kell számolgatnunk, döntetlen esetén még számított volna a többi „menekülő” eredménye is. Lelövöm a poént… NEM KELL MATEKOZNI, jövőre is NB…

Részletek

Izgalmas véghajrá – NBIII

Vasárnap a Novák Ferenc Érdi Sportközpontban játszuk a szezon utolsó hazai bajnoki mérkőzését. Vendégünk a Mohácsi TE 1888 csapata lesz ezen a jövőt illetően rendkívül fontos találkozón. Ellenfelünk a tabellán jelenleg a 13.helyet foglalja el. Ősszel a Mohács vendégeként Farkas és Göblyös góljaival 2:0-ás győzelemnek örülhettünk és reméljük most sem lesz ez másként. Domján Attila…

Részletek

Magyar Kupadöntő – U10

Szerdán az Érdi VSE utánpótlásának legkisebbjei (U-11-ig) és kísérőik az MLSZ jóvoltából személyesen lehettek jelen az FTC- Paks Magyar Kupa döntőjén a Puskás Ferenc stadion lelátóján. A 36 érdi futball palánta remekül érezte magát a nemzet igen impozáns stadionjában és egy izgalmas látványos mérkőzésen drukkolhattak kedvenceiknek. A hangulat és a látvány csodálatos az élmény örök…

Részletek

Vereség a sereghajtó ellen – NBIII

Annak tudatában léptünk pályára, hogy ha legyőzzük a sereghajtót, akkor matematikailag is bebiztosítottuk jövő évi NB III-as tagságunkat. Domján Attila gondjait tetézte, hogy a már meglévő sérültek mellett eltiltás miatt nem számíthatott Németh és Pintér játékára sem. Vezetőedzőnk ennek tudatában a Kondor-Szabó, Kertai, Morvai, Juhász- Göblyös, Farkas- Horváth, Csilus, Rónaszéki-Monori kezdőnek szavazott bizalmat.

Részletek

Dunaújváros következik – NBIII

Vasárnap fontos mérkőzés vár csapatunkra Dunaújvárosban. Ősszel az odavágón hazai környezetben gyorsan hátrányba kerültünk, de Farkas, Pál, és Kürti is betalált, plusz egy öngólnak köszönhetően sima győzelemnek örülhettünk. Vendéglátóink az utolsó helyet foglaljàk el jelenleg a tabellán és szeretnék elkerülni a kiesést, ami miatt nehéz mérkőzés vár ránk. Természetesen nekünk is vannak céljaink és ehhez…

Részletek

Nem sok hiányzott a pontszerzéshez – NBIII

Az elmúlt hetek eredményei némi reményre adtak okot, hogy a listavezető Iváncsa ellen is „pontosak” legyünk. Nyárias idő várta a csapatokat és kérdéses volt ehhez melyik alakulat alkalmazkodik jobban. Domján Attila gondjait tetézte, hogy a meglévő sérültek Révész, Kertész F., Kincses mellé Papp is feliratkozott a maródiak listájára. Ezek figyelembe vételével vezetőedzőnk a Kondor –…

Részletek