U11-es csapatunk hazai pályán

U11-es csapatunk a magunk mögött hagyott hétvégén hazai pályán szerepelt Bozsik-program keretein belül.

Május 14.-én hazai rendezésű Bozsik tornán vettünk részt az Érdi sporttelepen.
Felemásra sikeredett a teljesítményünk. Az első két mérkőzésünkön hiba nélkül játszottunk a két “ mumus “ csapat ellen . Mindkét találkozón szebbnél szebb támadásokat vezettünk és jobb koncentrációval még nagyobb arányú győzelmeket ünnepelhettünk volna . A harmadik mérkőzésen jött a fordulópont ami előtt sajnos hiába hívtam fel a figyelmet a koncentráció fokozására , a két győzelem “elaltatta “ a srácokat. A védekezésünk lanyhult többször mögénk tudtak kerülni és sajnos múlt héten remeklő kapusunk is többször hibázott , illetve soros ellenfeleink kapusai extra teljesítményt nyújtottak . Ennek ellenére gratulálok a csapatnak és külön Szelei Misinek aki hozzáállásával kiérdemelte a mai nap az oklevelet.
Jövő héten Budaörsön veszünk részt a kiemelt bajnokság soros fordulóján ahol célunk a minél jobb eredmény elérése lesz.

– foglalta össze Oláh Sándor.