
Nem fociznak le, de alulmaradunk…
Az Ikarus-Maroshegy ellen lépett pályára hétközi találkozón az Érdi VSE U19-es korosztálya. Serfőző István együttese 3–1-es idegenbeli vereséget szenvedett a regionális bajnokság középnyugati csoportjában.
Az Ikarus-Maroshegy ellen lépett pályára hétközi találkozón az Érdi VSE U19-es korosztálya. Serfőző István együttese 3–1-es idegenbeli vereséget szenvedett a regionális bajnokság középnyugati csoportjában.
Elkezdődtek a regionális futsal bajnokság budapesti 1. csoportjának küzdelmei, ahol az első fordulóban a Szent István SE-vel kötött együttműködésünk után Érd-SZISE néven induló csapatunk 7–7-es döntetlent játszott a Csepellel.
Már idei második OTP Bank Bozsik tornáján vett részt az Érdi VSE U10-es korosztálya. Egyesületünk körzetközponti mivoltából adódóan a tornára ezúttal is az Ercsi úti Sporttelepen került sor, ahol Oláh Sándor edző büszke volt tanítványaira.
Hazai pályán fogadta a Balatonfüredet az Érdi VSE U19-es együttese. Bár Serfőző István együttese több kapufáig is eljutott és vezetett, a vendégek fordítottak és 3–1-re megnyerték a mérkőzést.
Nem bírt az éllovas Dunaújváros PASE együttesével az Érdi VSE U16-os csapata, amely 4–1-es vereséget szenvedett idegenben, pedig Béres Bálint szépségdíjas, félpályás gólt szerzett.
Hazai pályán szenvedett 2–0-s vereséget a nemrég edzőt váltó SC Soprontól az NB III Nyugati csoportjának kilencedik fordulójában az Érdi VSE. Limperger Zsolt együttese bár a szünetben többgólos hátrányban lehetett volna, a második félidőben küzdött az egyenlítésért, de végül két góllal kikapott.
Szeptember 26-án, 16 órától az SC Sopront látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 9. fordulójában.
Nagykátán szerepelt az U11-es korosztály kiemelt Bozsik tornáján az Érdi VSE.
A Tapolcai IAC VSE vendégeként lépett pályára az Érdi VSE U14-es együttese a regionális bajnokság középnyugati csoportjának 4. fordulójában. A hétközi találkozón Csiszár Zoltán tanítványai Fodor Bence mesterhármasával és Silimon Zsombor duplájával nyertek 5–0-ra.
1-0-s vereséget szenvedett az ETO Akadémia vendégeként az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának nyolcadik fordulójában. Limperger Zsolt együttesének bár a pontszerzésre is meg volt az esélye, de a hazaiak is nyerhettek volna nagyobb arányban.