Küzdöttünk, de nem tudtunk pontot menteni

Hazai pályán szenvedett 2–0-s vereséget a nemrég edzőt váltó SC Soprontól az NB III Nyugati csoportjának kilencedik fordulójában az Érdi VSE. Limperger Zsolt együttese bár a szünetben többgólos hátrányban lehetett volna, a második félidőben küzdött az egyenlítésért, de végül két góllal kikapott.

A vendég soproniak kezdték jobban a mérkőzést, hiszen már az első percektől sok helyzetet dolgoztak ki, miközben az érdiek továbbra sem számíthattak több támadójuk, Kollega Krisztián, Szabó Richárd, Kalmár Domonkos és ezúttal Révész András játékára sem.

A Győr-Moson-Sopron megyeiektől Kustor Noel előbb fejjel veszélyeztetett, de a félidő első felében Kertész Ferenc hat-hét bravúrjára is szükség volt, hogy ne kerüljenek hátrányba az érdiek. Ellenben a házigazda csak egyszer tudta célba venni Horváth Brúnó kapuját, de akkor is védte Pallagi Botond távoli bombáját.

Majd félóra játék után egy gyors akciót vezettek a soproniak, amikor a jobboldalon üresen érkező Gere Richárd tekerését már Kertész sem tudta védeni és a kapufa segítségével szereztek vezetést a vendégek (0–1), melyet a szünetig meg is tartottak.

A fordulás után már az érdiek is egyre élénkebb támadójátékot mutattak, és szinte kizárólag a soproni térfélen zajlott a játék, de a hazaiak nehezen jutottak lövőhelyzetig a fegyelmezetten védekező soproniak ellen.

A hajrában is nyomtak az érdiek és egy szabadrúgásnál, majd szögletnél Kertész Ferenc is előrejött, de a sarokrúgást hamar felszabadították a vendégek, majd az érdiek nagy hibáját kihasználva Holzmann Patrik állította be a 2–0-s vendégsikert.

“A futball örök tanulsága, hogy a kínálkozó lehetőségeket minél nagyobb számban ki kell használni, hiszen egy csapat, amely ilyen jól játszik, mint mi tettük az első félidőben, az lezárhatja a mérkőzést. Ezt nem tettük meg és a második félidőben az Érd jobban játszott nálunk. Bár még ilyenkor is volt néhány lehetőségünk, de elég meleg szituációk alakultak ki a kapunk előtt, ettől függetlenül túlzás, hogy nagyon megérdemelten nyertünk és nagyon boldogan megyünk haza a három ponttal”

– értékelt Mátyus János, az SC Sopron vezetőedzője.

“Az első félidő hasonlított az ETO ellenihez: használhatatlan, értékelhetetlen. Mindig mondom a sérülteket, de nem lehet mindent arra fogni, hogy nincs Kollega Krisztián, Szabó Richárd vagy éppen Kalmár Domonkos, aki még egy darabig nem is lesz. Ez nagy hátrány, amit egyszer-kétszer meg tudunk oldani, de folyamatosan nem. A felfeléjátékunk egyenlő a nullával, esetleges pontrúgásból vagy jól eltalált lövéssel próbálkozunk. Az egész kulcsa, hogy ne kapjunk gólt, de az első félidőben volt három-négy nagy helyzete a Sopronnak, de Kertész Ferenc jól védett. Mondtam a srácoknak a félidőben, hogy ha ilyen kegyes volt a Sopron, hogy nem vezet három nullra, akkor próbáljunk egyenlíteni. Mindent egy lapra feltéve támadtunk is, csak a minőség nagyon hiányzik nálunk, az utolsó húsz méteren nincs jó döntés, szóval bízom benne, hogy minél hamarabb visszatérnek a fontos játékosok”

– fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az Érdi VSE legközelebb október 3-án, 16 órától a Pápai Perutz FC vendégeként lép pályára a bajnokság 10. fordulójában.

NB III, Nyugati csoport, 9. forduló
Érdi VSE–SC Sopron 0–2 (0–1)
Érd, 250 néző. V.: Borbás (Vrbovszki, Harsányi)
Érdi VSE: Kertész F. – Fürjes (Kovács B., 66. perc), Gubacsi, Bozsoki, Csiszár, Németh G. V. – Koós, Pallagi, Gera D. – Kertész B. (Molnár D., a szünetben), Varga T.
Vezetőedző: Limperger Zsolt
SC Sopron: Horváth B. – Pető, Baranyai, Koronczai, Csomós – Gere (Harangozó, 57. p.), Tóth A. (Füleki, 80. p.), Krizsonits (Bokán, 75. p.) – Sipos B., Kustor, Holzmann
Vezetőedző: Mátyus János
Gól: Gere (30. perc), Holzmann (93. perc)