Izgalmas meccsen győztünk Felcsúton
Remekül induló, végig izgalmas mérkőzést vívott Felcsúton a Puskás Akadémia FC II-vel az Érdi VSE, amely Melczer Vilmos és Kollega Krisztián góljaival győzött 2–0-ra az NB III Nyugati csoportjának 8. fordulójában.
Remekül induló, végig izgalmas mérkőzést vívott Felcsúton a Puskás Akadémia FC II-vel az Érdi VSE, amely Melczer Vilmos és Kollega Krisztián góljaival győzött 2–0-ra az NB III Nyugati csoportjának 8. fordulójában.
Zöld asztalnál megszerzett három ponttal kezdte, balassagyarmati vereséggel folytatta, majd hazai döntetlent ért el az Érdi VSE U16-os lány csapata a korosztályos, ¾ pályás bajnokság Közép csoportjában.
A DVTK elleni kupabúcsú ellenére az élvonalbeli együttes ellen nyújtott teljesítményre alapozhat a bajnokságban is az Érdi VSE, amely az NB III Nyugati csoportjának nyolcadik fordulójában, szeptember 29-én, 11 órától a Puskás Akadémia FC II vendége lesz.
Három mérkőzést játszott Tárnokon az Érdi VSE U11-es csapata. Csiszár Zoltán együttesének ugyan az első meccsen akadtak gondjai a támadások befejezésével, ám a második és harmadik találkozóra ebben is feljavultak a fiatalok.
Eredményes Bozsik-tornán van túl az Érdi VSE U13-as korosztálya, amely hétvégén három mérkőzést vívott Százhalombattán.
Küzdős mérkőzésen győzött egy góllal a Dunaújváros PASE elleni hazai találkozón az Érdi VSE U14-es csapata. A mérkőzésen a vendégek egyik játékosa súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, neki mihamarabbi felépülést kívánunk!
A Dunaújvárosi PASE U15-öseit fogadta hétvégén az Érdi VSE a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának negyedik fordulójában.
Betegségek és sérülések miatt nem tudott teljes keretével kiállni a Viadukt SE-Biatorbágy ellen az Érdi VSE U17-es csapata, amely így fájó vereséget szenvedett a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának negyedik körében.
A tabella élén álló Viadukt SE-Biatorbágy vendégeként, számos hiányzóval állt ki az Érdi VSE U19-es csapata a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának negyedik körében.
Hiába a fegyelmezett, rendkívül koncentrált játék, 1–0-ra kikapott hazai pályán az élvonalbeli DVTK-tól az Érdi VSE a Magyar Kupa főtábláján.