Küzdelem, Sérülés, Szerencse

Küzdős mérkőzésen győzött egy góllal a Dunaújváros PASE elleni hazai találkozón az Érdi VSE U14-es csapata. A mérkőzésen a vendégek egyik játékosa súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, neki mihamarabbi felépülést kívánunk!

– Dunaújvárost fogadtunk hazai környezetben, akik az elejétől próbálták ránk erőltetni az akaratukat. Először játszottunk a bajnokság során olyan csapat ellen, akik letámadást alkalmaztak hozzánk hasonlóan, az első félidőben minden párharcot és sok labdát elveszítettünk, sokkal agresszívebb volt az ellenfél, de egy szép támadás végén Czikó Bence révén mi szereztük meg a vezetést. A második félidőre már egy harcosabb társaság ment fel a pályára, amely szívvel-lélekkel küzdött minden labdáért, a pressingvonalat többször is jól játszottuk át labdakihozatalnál, több lehetőségünk is volt, hogy lezárjuk a meccset, de ezeket nem tudtuk kihasználni, így végig izgulhattuk a második félidőt is. Egy súlyosnak tűnő sérülés is történt, ami megfogta természetesen a csapatot, a dunaújvárosiaknak több helyzetük is akadt a meccs végén, de Jónás Dominik és a szerencse mentett meg minket a góltól. Összességében egy küzdelmes mérkőzést láthattak a kilátogató szülők, sajnos nem tudtunk úgy játszani, annyit birtokolni a labdát, amennyit szerettük volna, kombinációs játékunkba sokszor hiba csúszott, de amit az élet a Csákvár elleni meccsen elvett, azt most visszaadta. Gratulálok a csapatnak az újabb győzelemhez! Mielőbbi gyógyulást és gyors felépülést a Dunaújvárosi PSE játékosának, a csapatnak pedig sok sikert kívánunk! – Serfőző Milán.

U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 4. forduló
Érdi VSE–Dunaújváros PASE 1–0 (1–0)
Gól: Czikó Bence (25. perc)
Jók: Czikó Bence, Jávori Botond